Ugyan nem saját kútfőből született, de azért érdemes elolvasni.
Ugyan nem saját kútfőből született, de azért érdemes elolvasni.
Kis történelmi visszatekintés.
Orbán Viktor létezéséről 1989-ben, Nagy Imre és mártírtársai gyászszertartásának közvetítését nézve szereztem tudomást. Nem tudtam, ki az a szakállas fiú, ám azt láttam, hogy hiányzik belőle a jó ízlés, az illem, a tapintat. Ellenszenves volt az agresszív hordószónok, akinek a szeméből gyász helyett a hatalomvágy mohó gátlástalansága sugárzott.
Már akkor a hatalmát készítgette: beszéde előtt a szakállhosszát, utána az okozott hatást méricskélte. Hívei meg ájuldoztak: "Milyen bátor. Ki merte mondani: ruszkik haza!" Ezt szerette hallani a nép. Holott Grósz Károly már 1988-ban megállapodott Gorbacsovval a szovjet csapatok kivonásáról, és Orbán Viktor tudhatta, hogy 1989 januárjában az erről szóló szerződést is aláírták. Követelt valamit, amiről nagyon jól tudta, hogy már hónapokkal korábban megkezdődött. Bátorsága számítás és színjáték volt.
Kövessük nyomon a Fidesz átalakulását. Orbán és pártja a rendszerváltás előtt a "kommunisták" ellen vette fel a liberális mezt. Liberalizmusa a hatalmi harcban, az első szabadon választott kormány ellen is jól működött. Az ellenfél az a demokratafórumos-kádéenpés-kisgazdás politikai és szellemi koalíció volt, amely a két világháború közötti korszak avítt eszméit élesztgette. Akkoriban még elutasították a nacionalizmust. A Demokrata Fórum által kezdeményezett Trianon-megemlékezés alkalmával kivonultak az ülésteremből. Ám az ember változik: ugyanők bő tizenöt év múlva Trianon-emlékműveket avatnak!
A szocialisták 1994-es választási győzelme, a nemzeti-konzervatív koalíció csődje és a Fidesz kiábrándító szereplése után "lovat váltottak". Szakítottak a liberális eszmékkel. Levetették a liberális mezt és áthurcolkodtak a nemzeti-keresztény-konzervatív oldalra. Radikális liberálisokból "mélyen vallásos", áhítatos "nemzeti-keresztény" emberekké váltak. Az egykor antiklerikális Fidesz nem sok idő múltán már az Isten-haza-család jelszót hangoztatta. A valaha magát liberálisnak mondó Orbán pedig besétált a demokrata fórum és a kereszténydemokraták által üresen hagyott térbe. Bement a templomba és a papság vastapsától kísérve felment a szószékre igét hirdetni. Ilyen egyszerű ez az Orbánról szóló történet. El lehet hinni a meggyőződés ilyen gyökeres átalakulását? A fél ország elhiszi.
A Fidesz vezetői az 1998-as választási kampány során ismételten kijelentették, hogy a szélsőjobboldali kisgazdákkal nem lesz koalíció. A választás után lett. Utólag kiderült, hogy hazudtak. Ha előre elismerik a koalíció lehetőségét, nem kapnak elég szavazatot. Feltűnő volt, hogy a második fordulóban a kisgazda jelöltek tömegesen léptek vissza a fideszesek javára. A Fidesz végül egy hazugság és a kisgazdák segítségével tudott kormányt alakítani.
Orbán Viktor kormányzása egy minden idegszálával diktatúrára törő politikus "demokráciája" volt. Kényszeredett lavírozás a paragrafusok között. Már első ténykedése botrányt kavart. A tőle megszokott komolykodással bejelentette, hogy az előző szociálliberális kormány titkosszolgálata megfigyelte a fideszes politikusokat és családtagjaikat. Messziről bűzlött, hogy hazug, bolsevik mintára összetákolt koncepciós ügyről van szó. Nagyjából annyi volt benne a valóság, mint a Rajk László elleni vádakban. Hónapokon keresztül folyt a vizsgálat, a sajtó - különösen a jobboldali - nagy felhajtással tálalta a legújabb nyomozati "eredményeket". Végül kiderült, hogy a vádakból egy szó sem igaz, a "tisztaszemű ifjak" miniszterelnöke hazudott. Civilizált országban egy politikus ebbe belebukik.
Nálunk? Rajongóit semmi sem zavarta: Viktor! Viktor! - buzdította a bódult tömeg.
Az Orbán-kormány működése idején sok mindent megtanultunk. Megtudtuk, hogy a nyugdíjas nem teljes értékű ember: elsőnek a nyugdíjemelés maradék részét vették el. El ne higgye senki, amit manapság az egykori Sporthivatal kedvence, kádárista elnökhelyettese - ma már "Bocskaiban" és Fidesz-mezben - a nyugdíjasoknak ígér. Orbán is a nyugdíjasok zsebére javítana egyensúlyt, mert ez okozza a legkisebb felfordulást. Leckét kaptunk Fidesz-demokráciából is: megtanultuk, elég háromhetente ülésezni, és azt is, hogy "a parlament ellenzék nélkül is működik". A kormányülésről nem vezettek jegyzőkönyvet. Az ülésekről - huszadik századi történelmünkben alighanem példátlan módon - semmi nem maradt fenn.
Váltás volt a Nemzeti Bank élén. Orbán Viktor Járai Zsigmondot, a kormány pénzügyminiszterét jelölte, 2001-ben ő lett a törvény szerint független jegybank elnöke. Nem nagy öröm, ám tény: a két jobboldali kormány saját játékszerének tekintette a magyar jegybankot. Ennél nagyobb felelőtlenséget nehéz elképzelni. Ezermilliárdokban mérhetjük a kárt, amit Orbán Viktor jegybankelnöke okozott az országnak. Így nézett ki a Fidesz "demokráciája", amikor hatalomban voltak.
A Fidesz elbukta a 2002-es választást, majd 2006-ban a következőt is. Az egymást követő vereségeket Orbán képtelen volt elviselni, feldolgozni. Megsértődött. Az ország látta kárát a kormánnyal szemben ellenséges magatartásnak. Fontos reformokat akadályoztak meg, többek között az önkormányzati rendszer nagyon időszerű átalakítását. Helyette - fideszes politikusok aktív vagy hallgatólagos támogatásával - a szélsőjobb hadszíntérré változtatta a fővárost. A két bukott választás után mondott beszédei az indulatairól, a csalódásáról szóltak. Emlékszünk tökéletesen értelmetlen, gyerekes kijelentésére: "A haza nem lehet ellenzékben." Orbán Viktor - aki a "temetési" beszéd óta folyamatosan a gyűlölet felkorbácsolásán, a nemzet megosztásán "dolgozik" -, ő lenne a haza? Aki nem lehet ellenzékben? Nem hiszem. Döbbenten kérdeztük: ebben az országban csak ez az ember lehet a miniszterelnök, mert különben a csőcselék szétveri a fővárost? A figyelmeztetést megkaptuk: aki képtelen higgadtan elviselni a vereséget, azt nem szabad a hatalom közelébe se engedni.
Az ország civilizált fele a "temetési beszédet", a választási vereségek után elhangzott Orbán-beszédeket, az ország másik fele az "őszödi beszédet" emlegeti. Csak hát a kettő között nagyon nagy a különbség. Orbán a gyászszertartáson, majd később a nagy nyilvánosság előtt félelmet keltő, lázító beszédeket mondott. Ezzel szemben az őszödi beszéd zárt körben hangzott el - egy új korszak, egy újfajta, tisztességes politizálás nyitányát jelentő, nagyszerű beszéd volt. Azaz lehetett volna, ha a másik oldalon az ország érdekében politizáló, okos emberek vannak.
Van itt még valami, a határainkon túli világ. Orbán Viktor erősen a jobbszél felé húzó nemzeti-konzervatív világnézete nem tesz jót külföldi kapcsolatainknak. Erős orosz-fóbiája van, Oroszországot bizalmatlanul, ellenszenvvel kezeli. Csak hát tőlük vesszük az olajat és a földgázt. Kínát sem az emberi jogokra és a demokrácia fontosságára kellene oktatni. Hagyjuk ezt a "nagyokra". Kína óriási piac. Nekünk a kereskedelem, kiviteli lehetőségeink feltárása a dolgunk. A Kárpát-medence békéjének sem tesz jót - és akkor finoman fogalmaztam - Orbán Viktor és pártja eltúlzott "nemzeti" hevülete. Az ellentétek élezése helyett barátságos politikai és gazdasági kapcsolatokra kellene törekedni mind a bennünket körülvevő, mind a tőlünk keletre fekvő országokkal. Egy ilyen kis ország kerülje a nagy szavakat. Zavaró, hogy beszédeiben, nyilatkozataiban Orbán folyton "ágaskodik".
Ne tévedjünk. Akik ma "Fidesz-polgárinak" nevezik magukat, nem polgárok. Többségük "hivatásos forradalmár", az egyetem elvégzése után azonnal politikus lett. Nem alakult ki bennük a polgárokra jellemző műveltség, a polgári értékek tisztelete, a polgári viselkedés. Az együttélés íratlan szabályait nem ismerik, az írott törvényeket kiforgatják, megkerülik. Szakmai vitában gyengék, ezt gyalázkodással ellensúlyozzák. Nem vitára, kordonbontásra szocializálódtak. Az országgyűlésben nem érzik jól magukat, amit gyakori kivonulásuk bizonyít. Nem veszik észre, hogy ez gyerekes dac, a nép választott képviselőihez méltatlan magatartás. A bontakozó demokráciát nem erősíteni akarják, annak korlátozása, sőt felszámolása a cél. Már nem fiatalok, megöregedtek. Demokraták soha nem voltak, egyeduralomra törnek. Kereszténységük Torquemada főtisztelendő úr inkvizíciójára hasonlít. Nem polgárok, mert hiányzik belőlük minden, ami egy polgárt jellemez.
Amikor hatalmon voltak, kiépítették maguknak az új pártállamot. Ezt akarják folytatni. Nem kell ellenzék, "a sok vita csak megosztja a nemzetet". A nép úgysem tudja, mi a jó neki. Ismerős? A diktatúrák jelszava. Az egyetlen nagy "nemzeti" párt - amelyet természetesen a nemzet kedvence, "A Viktor" vezényel - majd elrendezi sorsunkat. Ám aki erős ellenzék nélkül akar kormányozni, az nem demokratikus berendezkedésben gondolkodik. Azt a magyar jövőt, azt a rendszert, amelyet Orbán nemrégiben felvázolt, röviden diktatúrának nevezik. Orbán megváltozott. Szándékait már nem rejti demokratikus szólamok mögé. Nyíltan meghirdette az új egypártrendszert. Nagy megkönnyebbülés lehet számára, hogy végre nyíltan kimondta, amire a rendszerváltás óta vágyott, talán már a kollégiumi szobában titkon készült. Meghirdette Magyarországon a fehér bolsevizmust. Az állam és az egyház új szövetségét. A polgári demokrácia felszámolását. Az ő nevéhez fűződhet a fehérek új, vallásos, antikommunista és antiliberális egypárti diktatúrája.
Aki még emlékszik, tudja: Kádár János jelszava megbékítő, befogadó volt: "aki nincs ellenünk, az velünk van". Orbán jelszava fenyegető: "aki nincs velünk, az nincs". Ide jutottunk. Hogyan? Bamba gondatlanságból.
És miért tartunk itt? Mert az anarchiáról azt hittük, a szólás szabadsága. Gyávaságunkat meg azzal mentegettük, hogy a demokráciát óvjuk. Mindkettőben tévedtünk. És ennek - ha a választók nem térnek észhez - súlyos következménye a baloldali gondolkodás felszámolása lehet.
Az elmúlt húsz év tapasztalatai alapján azt kell mondanom, Orbán Viktor és a Fidesz nem a megoldás. Ellenkezőleg, súlyos fenyegetés Magyarország békéje, a magyar demokrácia számára. Bartus László írja: "A magyar nemzetnek egy emberöltője rámegy arra, hogy van egy Orbán Viktora."
Biztos, hogy őket akarjátok?
Csernok Attila
2010. március. 27.
