érzésem van...

érzésem van...

Első dolga volt, hogy a korábbi alkotmányt – amire azért felesküdött, és ami szerinte kikényszerített volt (mármint, az alkotmány, mert esküre senki nem kényszerítette) – új, nacionalista, fasisztoid alkotmánnyal váltsa fel.

Hatalomra kerülése után nem érte be a minisztériumok ilyenkor szokásos „átszervezésével”, az egyetemek, a kulturális létesítmények, az oktatás, a közintézmények, a médiahatóság élére hithű pártkatonát nevezett ki. Nem állt itt meg, mivel hamarosan a főügyész, a főbíró, a nemzeti bank és a labdarúgó szövetség elnöke is az ő embere lett.

A vezetőváltást a következő években az általános iskolákban, gimnáziumokban, kórházakban, sőt, még a könyvtárakban és múzeumokban is szigorúan végrehajtották, oly módon, hogy az ellenzéki irányítás alatt álló intézmények nem kaptak működésükhöz elegendő pénzt, így vezetőiket, alkalmatlanságukra hivatkozva, el lehetett távolítani.

Igyekezett államosítani a külföldi tőke által működtetett ipart, közlekedést és a közműveket.

Fotó: Facebook

Rendszerét három alappillérre helyezte: 1) a mindent ellenőrző és irányító állam, 2) az egyszemélyes tekintélyuralom, 3) a nemzeti együttműködés. Az őt hatalomra segítő szakszervezeteket bevonta a hatalomba, vagyis a vezetőknek zsíros javadalmakat osztott.

Az iparvállalatokat jól célzott állami megrendelésekkel pártjához kötődő cégcsoportok kezére játszotta. Gazdasági szabadságharcot indított a neokolonialisták – nem leszünk gyarmat! – és a nemzetközi nagytőke ellen, és nagy csinnadrattával „gazdasági függetlenségi nyilatkozatot” írt alá.

Azt állította, hogy a világ összefogott ugyan országa elveszejtésére, de ő majd kivezeti az országot a gödörből, ahova a liberális oligarchák és a nemzetközi nagytőkések taszították.

Meghirdette a harcot az államadóság ellen: ennek egy részét sikeresen törlesztette, más részét azonban tetemesen megnövelte. Az ellenzéki pártokat nem tiltotta be, csak ellehetetlenítette azokat, megfosztotta őket bevételeiktől, sajtójuktól.

Híveiből félkatonai csapatokat szervezett, az utcákon masíroztatta őket, miközben figyelmeztette a célközönséget, hogy e bandáktól csak ő képes megvédeni őket.

Mindent támogatott, ami nemzeti, és mindent elítélt, ami kozmopolita.

Az értelmiségieket mélyen megvetette, hagyta szabadon handabandázni őket, szabadon írhattak lapjaikban azt, amit akartak. Tudta, hogy egytől egyig gyávák és tehetetlenek, megvesztegetésükre egy fillért sem érdemes áldoznia.

Imádta a teatralitást, állandóan nyilatkozott, szerepelt, állami pénzen futballstadionokat építtetett, aminek avatásán mindig beszédet mondott, állami pénzen tömeggyűléseket tartott.

Állami rendelettel csökkentette a rezsit, vagyis az élelmiszer árakat (!), felemelte a fizetéseket, nem létező pénzekből szegénynek és gazdagnak életén javított. Ami az igazságot illeti, az emberek egy részének életét valóban jobbá, más részének viszont egyértelműen rosszabbá tette.

Nyílt egypártrendszert próbált bevezetni a demokráciának álcázott diktatúra helyett, végképp eltörölte a sajtó- és szólásszabadságot, börtönbe csukatta politikai ellenfeleit, végül képtelen volt megbirkózni a szabadságharca okozta gazdasági összeomlással.

Nos, kérem, ha a fentiekből valaki Orbánra ismerne, közlöm: téved! A leírtak Juan Domingo Perón hatalomra kerülésének következményei voltak. Kétségtelen, a hasonlóság kísérteties.

Perónt baloldali ellenfelei fasisztának, jobboldali ellenfelei kommunistának bélyegezték, pedig csak azt csinálta, amivel a hatalomba kerülhetett.

Nem kétséges, Orbán is. Nem véletlenül nevezik Rákosi, Kádár legjobb tanítványának. A perónizmus demagóg, tekintélyuralmi, antidemokratikus, nacionalista ideológia volt, de az argentinok kajálták.

Az orbánizmus ettől csak egyben különbözik: a nép igencsak kisebbik hányada rajong érte.

Perón bukását végül is négy vétke okozta: gazdasági csődbe vitte az országot, hagyta elharapózni a korrupciót, ujjat húzott a katolikus egyházzal, ő maga pedig a hübrisz bűnébe esett, levetve demokratikus álarcát, megteremtette a többség diktatúráját.

Orbán még nem vitte csődbe az országot, de jó úton halad feléje. A korrupció, ugyebár, nem kérdéses. A katolikus egyházzal nem lesz gond, a Horn-féle vatikáni konkordátum után éppen most nyalt be nekik, vastagon, garantálva az állami pénzt. A többség diktatúrája Orbán országában nem áll meg. Itt egyértelműen a kisebbség diktatúrája működik, bár gőgjük az egekig ér.

De azért meg vagyok nyugodva: Orbán is fog elkövetni olyan hibát, ami a bukásához fog vezetni. Ráadásul Anikó asszony korántsem egy Evita.