Az az álhír terjed a médiában, hogy kémügy van kibontakozóban. Elsőként az Átlátszó (http://blog.atlatszo.hu/2016/02/kemkedessel-gyanusitanak-egy-tobb-eve-eltunt-uzletembert/) jelentetett meg cikket a rendőrségi nyomozati szakban lévő ügyről, majd a Heti Válasz „cikke” (http://valasz.hu/itthon/exkluziv-amerikai-kemet-szoritottak-ki-az-orban-adminisztraciobol-117449), egész pontosan összeesküvés-elmélete lepte el a webkettőt, majd a HVG-t is álhír generátor vírus támadta meg (http://hvg.hu/itthon/20160224_Amerikanak_kemkedes_miatt_tartoztattak_le_ket_magyart).

A cikkek rövid lényege:

1. Két magyar állampolgárt kémtevékenységgel gyanúsít a Nemzeti Nyomozó Iroda.
2. A nyomozást az Iroda Műkincsvédelmi alosztálya folytatja.
3. A NATO-nak és az IMF-nek szolgáltattak adatokat („hírszerzést folytattak a NATO és az IMF részére”). Feltételezik, hogy azok is bűncselekményt követtek el, akik átvették az adatokat, információkat.
4. A két gyanúsított előzetes letartóztatásban van.
5. Az egyik gyanúsított egyik cégének telephelyére álrendőrök érkeztek, ezért „hivatali visszaélés gyanúja” miatt cégtársa feljelentést tett (a nyomozást azonnal megszüntették).
6. Az ügy rendőrségi nyomozati szakban van, azaz vádemelési javaslat előtt (itt dől el, hogy a rendőrség tesz-e az ügyészségnek vádemelési javaslatot). A sajtóhoz az egyik gyanúsított ügyvédje fordult.
7. Több neves, nagy céget és a Fideszt hozzák összefüggésbe a gyanúsítottakkal.

Miért nem beszélhetünk kémügyről?

1. Magyar állampolgár Magyarország ellen irányuló hírszerző tevékenysége nem kémkedés, hanem hazaárulás és/vagy államtitoksértés.
   • Ha valóban kémtevékenység a gyanú, akkor a gyanúsítottak nem/nem csak magyar állampolgárok.
2. Miért a Műkincsvédelmi alosztály jár el az ügyben?
   • Ha valóban ez az alosztály vizsgálódik, akkor arról lehet szó, hogy így indult az ügy, pl. egy feljelentés következményeként.
3. Nevesített nemzetközi szervezeteknek az a dolga, hogy tagországairól és -ból információt gyűjtsön, így, akik átvették az adatokat, nem követtek el bűncselekményt, kivéve, ha az átvevő személy be van épülve a nemzetközi szervezetbe azért, pl. hogy egy nem szövetséges államnak adjon át információt.
4. Az előzetesnek indoka kell, hogy legyen, pl. szökés veszélye, amire utal is az Átlátszó cikke.
5. Vagy álrendőrök voltak, vagy megáll a hivatali visszaélés gyanúja. Hivatali visszaélést ugyanis nem rendőr (álrendőr) nem követhet el, csak rendőr, mivel a visszaéléshez hivatal is kell.
   • Így az eljárás gyors lezárása jogos.
6. Mivel az ügy nem titkosított, ezért jogosan van az ügyvédnél olyan irat, amiből az elsőközlő Átlátszó dolgozhatott. Az más kérdés, hogy az ügyvéd részéről jogszerű-e folyamatban lévő nyomozás alatt manipulálni a közvéleményt, vagy nyomást gyakorolni ennek feltételezett hatásaként a nyomozóhatóságra.
7. A cikkeket közlő médiumok elfeledkeztek egy apróságnak alig nevezhető dologról: nem nézték meg a saját maguk által nevesített cégek teljes és mindenkori tulajdonosi körét. Leginkább azt, hogy a tulajdonosok közt van-e külföldi bejegyzésű cég.

Cui bono? Cui prodest?

Kinek jó és kinek lehet az érdeke vádemelési javaslat előtt olyan közvélekedést kialakítani, ami nyomást gyakorolhat a nyomozóhatóság döntésére? Ha ugyanis nem kémkedésről van szó, és ez több mint valószínű, akkor ezek a cikkek alkalmasak arra, hogy ezzel az eljárással összefüggésben is háborogjon a webkettőn a rendszerkritikus tömeg, hogy minden hatósági munkavállaló (értsd: bérből/fizetésből élő kisember) Orbán Viktor seggnyalója.

Miért február 24-én?

Az Átlátszó ugyan már 22-én közölte cikkét, a többi médium és az MTI-hír szerda estére lett időzítve, a webkettőt csütörtökön lepte el az álhír. Az időzítés a közvélemény formálásában igen fontos szerepet tölt be. Milyen okai lehetnek jelen esetben? Számosak, ezért feltételezésekbe belemenni felesleges, de ilyen lehet például egy fontos tanú meghallgatása, vagy annak személye, akire – például kapcsolatai, munkája stb. – rá lehet fogni, hogy terített a sajtóban.

Egy azonban biztos: rendőrségi, ügyészségi és bírói szakban lévő bűnügynek, sosem tesz jót a nyilvánosság. A két leginkább közismert – már-már –iskolapéldája a nyilvánosságon keresztüli nyomasztásnak, amikor a közvélemény kényszerített ki – utólag tévesnek bizonyuló – ítéletet: a Tocsik-ügyben és az móri mészárlás esetén történt.