Magyarországon tíz év alatt megközelítőleg 2500-an vesztették életüket fagyhalál következtében. 1286-an 2010 és 2015 között, további 1191-en pedig 2005 és 2010 között – tudatta a Magyar Szociális Fórum a rendkívüli kihűléses halálesetekről szombaton közzétett összesítő jelentésében.
2015 ősze és 2016 január végéig további 119 -en fagytak meg, köztük fiatal korúak is.
Összesen Magyarországon 2005 és 2016 között 2596 volt a megfagyottak száma.
2010 és 2016 között összesen - eddig - 1405-en fagytak meg.
1956 után 235 embert végeztek ki a népfelkelés során elkövetett bűncselekmények miatt. Ezek nagy részét rehabilitálták. Némelyikük, mint pl. az ÁVH-s kiskatonákat szenvedéseiktől szívbe szúrt benzin-injekcióval megmentő medika, Tóth Ilona, szobrot is kapott. Őket a nemzeti emlékhelyen újratemették. Ebben a számban voltak köztörvényesek, háborús bűnösök, gyilkos keretlegények is. Ezzel csak arra akartam célozni, hogy Kádár bűneit minden áldott nap a fejére olvassák.
A fentebb említett 2596 megfagyottnak nem lesz ilyen szép jövőjük. Ők a közterületekről is kitiltott, vagy gondozásra szoruló szegény nyomorultak voltak. Orbánnak is fejére fogják olvasni a bűneit egyszer, végre?