Kivel? Ki ellen?
Kivel? Ki ellen?
Ha valaki nem sejtené, ez Nemzetünk Boldogságának legújabb triumfáló szlogenje. Ahogy sok mással, ami lázas elméjéből született, ezzel is van egy kis baj. Körülkérdeztem egy cseppet a szomszédaim között – mert én már csak olyan helyen lakom, ahol ilyenek is vannak – hogy ugyan, velük összefogott-e Magyarország? Mert például velem nem, sőt, én se fogtam össze Magyarországgal. Ennek két oka lehet. Részint, hogy Nr.1-es ápolttal ellentétben én soha nem képzeltem magamról, hogy Magyarország volnék, így kényszerem se támadt az összefogásra. Részint, mert Magyarország – uppsz, Orbán Viktor - ama emlékezetes konzultációs levele óta, ami oly annyira anonimitást ígért a válaszsémát visszaküldőknek {aminek a jobb felső sarkában díszelgő kódmatrica csak azt nem tartalmazta, hogy hány tömött foga van, és hányas a lába a visszaküldőnek (bár, ki tudja?)}, amit visszaküldés előtt – szigorúan anonim módon, persze – a nemzetközi kézjelzéssel dekoráltam – Magyarország nem fogott össze velem a továbbiakban.
Kérdezem az egyik szomszédot – akinek kártyafeltöltős villanyórája van (az asszony minimál nyugdíjából élnek, az ember évek óta nem jut állásba, alkalmi munkákból tengődik, tán nyugdíja se lesz) – hogy velük össze fogott-e Magyarország? A választ inkább nem idézem ide. De nem fogott össze Magyarország a sztrók után inkább csak lézengő, mint valójában élő másik szomszédommal, akinek a nyugdíja 550 (!) forinttal több, mint az a határ, hogy szociális támogatást kaphasson. Azzal a szomszédommal se fogott össze, akit nap, mint nap látok az erdőből hazaballagni, ahonnan semmire sem jó, könyöknyi vastag DŐLT fát hoz haza, neki fűteni még jó lesz. Az erdőgazda meg köszönje meg, hogy nem rohad bele az aljzatba, mert ő ugyan nem törődik annak tisztításával (amúgy az erdőrészek tulajdonosai egyetlen öl fát sem termelhetnek ki saját hasznukra, csak, ha azt az erdőgazda engedélyezi, és onnan, ahonnan ő mondja. Így persze egy akácerdőből, ami két célból telepíttetett: tűzifaként, vagy építési faként hasznosulandó, meglehetősen nehéz az azzá fejlődést biztosítani, ugyanis a tisztítatlan aljzat visszaveti a fejlődést. Ennyit a Magyarország – ami, mint tudjuk, összefogott – erdőgazdálkodásról).
Ettől kezdve komoly gondom van: ha ebben a szűk mintavételi környezetben nem érzékelem, hogy Magyarország bárkivel is összefogott volna, akkor milyen lehet a szélesebb összefogás? Mert hát, az tuti, kizárt, hogy Magyarország a Központi Statisztikai Hivatal – ideje lenne nemzetinek átnevezni, az talán segítene, mert kurvára nem a Nr.1-es ápoltnak tetsző adatokat közli már régóta – által nyilvánosságra hozott 3,3 millió (erősen kozmetikázott!) mélyszegénységben élő emberrel is összefogott volna! Esetleg a több, mint 500ezer éhező gyerekkel (nem az én kitalálmányom, elérhető statisztikai adat, a franc se tudja, honnan szedték, hiszen Magyarország jobban teljesít!)? Mert, ha igen, valamit nagyon elcseszhettek ezzel az összefogással!
Bár van egy sanda gyanúm, hogy nem itt kell a bajok gyökerét keresni. Volt, ugyebár, a múltban két politikai szlogen: aki nincs velünk, az ellenünk van, és aki nincs ellenünk, az velünk van. Orbánék politikai szlogenje hasonló: aki nincs velünk, az nincs. Egy a zászló, ugyebár, és csak a Fidesz. A többiről meg nem veszünk tudomást. Még statisztikai számadatként sem (mert azért eléggé nehezen elképzelhető, hogy az a bizonyos 3,3 millió ember rajongana a Fideszért, hát inkább nem vesznek tudomást róluk.) Régi mondása Nemzetünk Boldogságának: senkit nem hagyunk az út szélén! Hát, nem is hagynak ott. Akkurátusan berugdossák őket az árokba,
Álljon itt a mondás: vae victis! Mert hát, Orbán Magyarországa, mint tudjuk, győzött. Hogy ezt a folyamatos győzelmi sorozatot hogy’ csinálja, fel nem foghatom. Én például egy hete harcolok egy makacs felső légúti vírusos fertőzéssel, ami azon kívül, hogy kiesett munkabérrel jár, 7.500 jó magyar forintomba is került, patikából kifolyólag. Mennyibe kerülhet Magyarország győzelme, ami, a jelek szerint abba a kategóriába tartozik, ahol a Nr. 1-es ápolt folyamatos győzelmein keresztül éri el végső vereségét?
A klasszikus anekdota szerint a kivégzéssel fenyegettek egyike tisztelettel érdeklődik: kötél van, vagy nekünk kell hozni?
Ártunk és qurmányunk dicső Vezére, a daliás 2/3isten megint megcsillogtatta retorikai ostobaságának egyik gyöngyszemét. Vagy nem kellene papírról olvasnia, mert akkor nyilván valóan a beszédírói a hülyék. Az önkormányzati választás másnapján rögvest a pódiumon termett: „Orbán Viktor felszólalásával indult a Parlament ülése”. Szerinte a vasárnapi eredmény „az ország egységét mutatja, beszédében a munka folytatását és a teljes foglalkoztatottságot ígérte, és nagyvonalúságot kért az ellenzéktől” (most tekintsünk el attól az egyik samesze által kinyilvánított egyértelmű fenyegetéstől, hogy ugyebár, amelyik település nem a fideszes maffiózókra szavaz, a ló---szt fog kapni - mondjuk, a csinovnyik együttműködésről pampogott, de ez fideszül ugyanazt jelenti - nem állami támogatást).
Nos, miután egyetlen programpontjuk az volt, hogy folytatják, kérdés, miről is beszélt? Mert hát, ellenzékként annak idején sávot tapostak az ülésterem szőnyegébe nagyvonalú kivonulásaikkal. Ami a másik blődségét illeti, ide hoznék egy klasszikus anekdotát arról a diákról, akit haza zsuppoltak egy moszkvai egyetemről, mert egy szemináriumon Lenin elvtárs dialektikus voltát elemezte. Némi ellentmondást vélt felfedezni a „Tanulni, tanulni, tanulni” és az „ elvtársak, ami nem megy, azt ne erőltessük” jelszavak között.
Ártunk és qurmányunk dicső feje, a daliás 2/3isten – ráadásul ő egy „ziccungban” – hasonló ellentmondó kijelentésekre ragadtatta magát. Hétfőn a parlamentben tartott felolvasásában így vélekedett: „a kormány célja a teljes foglalkoztatottság”, majd „elkerülendő a munkahely és a család közti választás csapdájába esés”.
Szóljon, ha valaki értelmezni tudja ezt a zagyvaságot, attól függetlenül, hogy a teljes foglalkoztatottság hangoztatása – elkerülendő a harsány kiröhögését – a Kárpát-medence Közgazdásza esetében, gazdasági háttér és eszközök híján már-már kóros rögeszméjévé fajult.
A főcím illusztrációjaként szolgáló - amúgy kormányzatilag összmagyarországi szinten terjesztett (no, nem ez, hanem a többi "összefogást" hirdető) -, óriásplakát merev péniszre asszociáló dekorációja valóban sikeres. Mindenkiben holmi férfiasság serkentő segédanyag szükségletét érzékelteti. Csak kérdés, ezt gazdaságilag honnan szerzik be? De, ha már, kérdeznék tovább: ki az aktus célszemélye? Mert én már otthon se merek lehajolni a szappanért...
Ez az írás a KMH oldalán jelent meg.
