mert hát, van fel is csút, meg le is csút.

mert hát, van fel is csút, meg le is csút.

A Felcsútok Géniusza épp rezsicsökkentett kulipintyója tágas nappalijában időzött, amikor az ablakon kitekintve arra lett figyelmes, hogy Magyarország jobban teljesít. Sejtette már régóta, de most mindez bizonyossággá vált. Amerre a szeme ellátott, szorgos munkáskezek építették a felcsúti stadiont, Magyarország városállamának leendő büszkeségét.

Traktorzörgés hallatszott valahonnan. Tiborczék viszik a fát haza az erdőből, jutott az eszébe. Lám, még erre is van gondjuk, nem csak a magukét hordják el, de a másét sem hagyják az út szélén.

A sírás tudvalevőleg az asszonyok dolga, utoljára akkor érzett valami torokszorítót odabenn, amikor a Puskás Akadémia feljutott a kettőből az egybe. De most kis híján könny szökött a szemébe: gyarapodás mindenütt. Ha más mondaná, el sem hinné. Így is meg kellett csípnie magát, hogy tudja: ébren van, és nem épp nagyot álmodik.

Szabad szemmel látta, hogy nő a foglalkoztatottság, csökken az államadósság, és szárba szökken a nemzeti együttműködés.

Ültében kissé előrehajolt, de enélkül is látta, amit látni akart: teszi mindenki a maga dolgát. A traktorosok mélyebben szántanak, mint az elmúlt nyolc évben bármikor, a múlt ártó erői a bankokkal szövetkeznek, a magyar emberek nem kérnek a bukott baloldalból, a Fidesz szőkéje megvédi a nyugdíjakat.

Zajt hallott a kamra felől, megijedt, hogy egér, de azután rájött, mi ez a hang: forgolódnak a tőkés birodalmak. Hát csak forgolódjatok, mi meg majd móresre tanítunk titeket.

Elmosolyodott. Az Obersovszky nevű riporter ugrott be erről hirtelen. A múltkor, abban a Szemenszedett című műsorban, milyen bátran alákérdezett. Miniszterelnök úr, Ön tényleg annyira zseniális, mint amilyennek én látom, vagy csak nekem tűnik úgy, hogy Ön még annál is nagyszerűbb, mint amit én valaha elbírnék képzelni?

Tetszett neki ez a bátorság, ez a karakán miheztartás. Hogy valaki csak így, szemtől szembe. Ennek az embernek van vér a pucájában, nem hiába, nyakas fajta a magyar, se tót, se muszka, de még a furmányos horvát sem bír vele kikukoricázni.

Abcúg IMF, hülye INA!

Aztán hirtelen rosszkedve lett. Adódott ilyen időnként, nem volt mindig egyforma a hangulata. Néha ilyen volt a kedve, máskor meg másmilyen. Most megint borús gondolatok redőzték a homlokát.

Az emberek boldogok, mert minden nagyon szép, minden nagyon jó, és mindennel meg vannak elégedve. De mit tehetnék, hogy még ennél is szebb, és jobb legyen minden, és az emberek még jobban meg legyenek elégedve?

Ezen agyalt már egy ideje, éjjel, nappal, minden hullámhosszon.

Eszébe jutott a régi vicc, Rákosival hallotta először: utazik Rákosi elvtárs a nagy fekete Volgában a rakparton, süt a nap, gyönyörű a Duna, tetszik neki, amit lát. Elérzékenyül a Rákosi elvtárs: úgy szeretnék tenni valamit, hogy a népem boldog legyen, mondja a sofőrjének. Mire a sofőr: hajtsak a Dunába, Rákosi elvtárs?

Mit adhatna ő a magyaroknak, hogy azoknak még a mostaninál is jobb legyen az életük. Talán, ha vennék egy házat, 11 millióért, apám és Anikó birtoka között, annak biztosan örülnének az emberek. Lelki szemei előtt már meg is jelentek a nemzet napszámosának becézett pedagógusok, akik úgy örültek ennek, hogy alig tudták titkolni.

A fiataloknak is adnék valamit, gondolta, ők se legyenek mostohagyerekek. 600 millióért kisvasutat építünk Felcsúton, ez biztosan bejön majd nekik. Fiatal gyerekként én is hogy szerettem kisvasutazni! A mi kisvasutunk összeköti majd az arborétumot a Puskás Akadémiával. Ha valamitől, ettől biztosan hazatérnek a külhoni országokból.

Tetszett neki a gondolat, képileg sem piskóta, amint a magyar fiatalok egymás hegyén-hátán özönlenek hazafelé, Hegyeshalomnál akkora a tumultus, hogy úgy kell őket kordában tartani.

Még kellene egy-két jó ötlet. Talán, ha a Mészáros Lőrinc barátom még a mostaninál is gyorsabban gyarapodna! Ha még több földet és trafikot szerezne – ez biztosan sok embernek kedvére volna.

Bepittyegte ezt is a mobiljába.

Fázni kezdett, úgy döntött, hogy becsukja az ablakot. Még egy utolsó, simogató pillantást vetett a stadionja építésén munkálkodó emberekre, majd felállt a székéből, és mintha csak a tudatalattijának engedelmeskedne, ütemesen tapsolni kezdett.

Idegen Toll jegyzete

Ez az írás a KMH oldalán jelent meg.

(sajnos, nem az én tollam, pedig szívesen ékeskednék vele. a szerk. megjegyzése)