Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Új magyar társasjáték

2013. június 26. - Harun al Rasid

fogd a pénzt, és fuss!

fogd a pénzt, és fuss!

A legalább 100milliárdos Takarékbank-mutyi mellet a cimbiknek is jut

A létezőben járta a mondás: Mienk a gyár, hát hazavisszük! Most 2/3-al övék az ország…

A tegnapi nap egyik „érdekes” híre, hogy: „A Magyar Állam 49 százalékos tulajdont szerez a Gránit Bank Zrt.-ben, valamint a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-ben”

Mindkét bank magyar tulajdonú. A Gránit Bank főtulajdonosa a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Magyar Tőketársaság Zrt. A Széchenyi Bank egyedüli részvényese a T&T Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Zrt., amely Töröcskei Istvánhoz, az Államadósság Kezelő Központ vezetőjéhez köthető.

A Gránit Bank esetében az állam 2,58 milliárd forintos tőkeemeléssel szállt be, úgy hogy a tőkeemeléssel a korábbi tulajdonosok többségi, 51 százalékos tulajdonhányada megmarad, ezzel együtt a menedzsment jogok is az alapító tulajdonosnál maradnak, és a bank üzleti stratégiája sem változik.

Ja, a dolog igazi 2in1: mert közben még néhány fityesz-potentát zsíros állásokat is kapott! =))

(még meg sem száradt a tinta a takarékbanki törvényen, a Netrisk –től (?!) az alábbi ajánlatot kaptam:

0 Ft: Netbankon megadott belföldi, forint átutalások és teljesített csoportos beszedési megbízások

0 Ft: havi 4 db készpénz felvétel bármelyik belföldi ATM-ből

0 Ft: havi számlavezetési díj a feltételek teljesítése esetén

Magas látra szóló kamat : 500 000 Ft feletti egyenlegre: jegybanki alapkamat – 1,50%, jelenleg 3% (EBKM: 2,93%; 10 000 000 Ft-ra számítva) Mégis, melyik is ez a nagylelkű bank? Hát, a Gránit Bank! De most jön a cumi:

Díjmentes számlavezetés feltétele:

Adott hónapban legalább 280 000 Ft összegű jóváírás érkezik a számlára legfeljebb két tételben, vagy

a bankszámla nap végi záróegyenlege minden nap legalább 150 000 Ft. Na, ez a bank üzleti stratégiája. Egy igazi nemzeti banké. a szerk. megjegyzése)

Matolcsy a csoda-rabi. Mind az ötletelése, mind azok hatékonysága változatlan

Nem csak Varga kényszerül gyors kiigazításra a Matolcsy örökség foltozgatására, mert csak a töredéke jött össze annak, amit Matolcsy szeretett volna a világmegváltó unortodox ötleteiből, de jegybanki ötletei átgondoltsága, szakszerűsége és így hatékonysága sem különbek:

Hétfőn immár negyedik alkalommal hirdette meg azokat a termékeit a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amelyeknek célja az ország külső rövid adósságának csökkentése. A négy hét során kiírt 32 tender közül mindössze egyre érkezett ajánlat, 8 millió euró értékben. Az előző aukciókon a kereskedelmi bankok egyáltalán nem mutattak érdeklődést a termékek iránt. Ezektől a pénzügyi instrumentumoktól (öthetes, 3 hónapos és 6 hónapos devizaswap, illetve a 18, a 21, a 24, a 27 és a 30 hónapos kamatswap) – várta Matolcsy, hogy eltüntetik az MNB több tízmilliárdos veszteségét.

Matolcsy annyival bornírtabb a csoda-rabinál, hogy nem sajnálkozik, hanem ádáz vigyorral hablatyol!

Na és a magyar-rulett? Szabad asszociáció egy látogatásra

Áder tapasztalatcseréje Szerbiában.

A szerb rulett lényege, hogy a piroson át vagy a forgalommal szemben kell vezetni, minél gyorsabban, minél durvább úton.

Ez lényegében az unortodox gazdaságpolitika közúti változata! =))

Róna György jegyzete

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr718359994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása