Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Orbániáda, Mutyifölde

2013. június 08. - Harun al Rasid

védelmi pénz, választási függetlenség

védelmi pénz, választási függetlenség

A kegyencek. Már a mutyi sem törvénytelen

Ha azt hitted, wazze, hogy az „ártunk és qurmányunk” trafik ügyben felmutatott „megtesszük, mert még ezt is megtehetjük” pofátlanságának esetleg lehetnek némi józan észre utaló határai, hát nagyot tévedtél.

Közvetlenül azt követően, hogy Polt Petyuska megfenyegette a sajtót, hogy könnyen úgy járhatnak, mint az MDF-esek az UD Zrt. ügyben, illetve Papcsák zuglói polgivá nemesedett leszámoló megprezentálta a nyertes csókosokat némi „tanácsi” üzlethelységekkel, Simicska egykori hivatala is igazodni kényszerült.

„Mindent megtesz a kormány, hogy a trafiknyertesek július elsejétől elindíthassák a dohányboltjaikat. Ez derül ki abból a pénteken délután megjelent kormányrendeletből, amely a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységhez szükséges vámhatósági engedély kiadásának szabályairól rendelkezik.” – adta hírül a derék MTI.

Az új engedélyezési eljárási szabályokról (sürgősséggel intézendő, lightositott formai és tartalmi előírások,  etc.) – a szakértők szerint - megállapítható, hogy arra is jó lehet, hogy később ne lehessen számon kérni a hatóságot, illetve a kormányzatot a szabálytalanul kiadott engedélyekért.

Érted, wazze, már nem csak a panama, de a mutyi is törvényes Orbániában!

XXI. századi padlás lesöprés.Vagy csak védelmi pénzt akar Toncsi szedni?

„Vendégenként és naponta húsz forint díjat szedhetnének a belvárosi szórakozóhelyektől az önkormányzatok az alapján a törvényjavaslat alapján, amelyet Rogán Antal fideszes politikus nyújt be a parlamentnek” – adja hírül a média egy tegnapi sajtóbeszélgetés kapcsán.

A törvényjavaslat - Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, az V. kerület polgármestere szerint - rendezni hivatott a budapesti belvárosi szórakozóhelyek éjszakai nyitva tartását lényege, hogy a világörökségi területen lévő, éjfél után is nyitva tartó vendéglátóhelyek úgynevezett felügyeleti díjat fizetnek majd az önkormányzatnak, amelyet köztisztasági és közbiztonsági feladatok finanszírozására kell fordítani.

(valami hasonló volt gyakorlatban az U.S.A-ban. csak ott nem felügyeleti, hanem védelmi pénznek nevezték, és a maffia szedte be. igaz, az egy másik maffia volt.  szerk. megjegyzése)

A függetlenség „non plus ultra” –ja. Hiába huhognak a ballib hazaárulók

Csattanós válasz a „balliberális véleményvezérek” –nek, akik „hónapok óta a jövő évi választások tisztaságát féltik.”

„A szeptembertől működő Nemzeti Választási Bizottság (NVB) függetlensége még jobban biztosítva lesz, mint a jelenlegi Országos Választási Bizottságé (OVB) az új választási jogszabályoknak köszönhetően” – mondta Bordás Vilmos, az OVB elnöke pénteken egy budapesti konferencián.

Bordás Vilmos – aki évekig volt a Fidesz párt-delegáltja az OVB-ben – ezt azzal indokolta, hogy „a választási bizottság tagjait – hét állandó és három póttagot – már nem az illetékes miniszter, hanem a köztársasági elnök javaslatára választja meg az Országgyűlés, kétharmados többséggel, kilenc évre”.

Akinek még ez sem elég biztosíték az magára vessen! =))

(mivel sikerült megint valaminek a nevébe beleszuszakolni, hogy nemzeti, hol itt a kétség? a szerk. megjegyzése)

Az „alkotó” megpihent, vagy csak felelőtlenül beelőzték =)) Avagy ebben is csak a feszültség élteti

Rendkívüli esemény történt a ma nap reggelén. A derék MTI, de az egész média számára az utóbbi napokban megszokotthoz képest igen eltérő módón nem Orbán Viktor jelentett be, vagy jelentett ki valamit, valami fontosnak tűnő dolgot az árvízzel kapcsolatban! =))

„Megkezdődött az apadás Nagybajcsnál – közölte az MTI-vel szombat reggel az Országos Műszaki Irányító Törzs”!

(pedig már úgy volt, hogy a déli harangszót is Orbán adja elő. a szerk. megjegyzése)

Róna György jegyzete

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr548359952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

163107 2013.06.08. 10:07:03

"... vendéglátóhelyek úgynevezett felügyeleti díjat fizetnek majd az önkormányzatnak"... Az az: védelmi pénz. Már csak a drog és lánykereskedelem hiányzik. Merje valaki azt állítani, hogy nem volt igazam már évekkel ezelőtt, amikor leírtam, hogy a fideszkormány egy klasszikus maffia.

291070 2013.06.08. 10:26:20

Osszián (szerkesztő) 2013. 06. 08. 10:07 vátesz vagy! a cosa nostra hozzájuk képest katolikus legényegylet. al capone, ha élne, sírva könyörögne a receptért! tízparancsolatuk: Senki sem mutathatja be magát közvetlenül egy másik családtagnak, egy harmadik személynek kell megtennie azt. Soha ne nézz más családtag asszonyára. Soha ne mutatkozz rendőrökkel. Ne járj kocsmákba és klubokba. Mindig állj szolgálatára a családnak, még akkor is, ha a feleséged gyermeket szül. Mindig tiszteld a döntéseket. Az asszonyokat kezeld tisztelettel. Mindig az igazat válaszold, amikor kérdéssel fordulnak hozzád. Ne vegyél el pénzt, ha az más taghoz vagy más családhoz tartozik. Azok, akik nem tartozhatnak a maffiához: bárki, akinek közeli rokona a rendőrség tagja, bárki, aki rokonságban áll a család tagjának szeretőjével, bárki, aki nem tiszteli az erkölcsi értékeket. "A maffia az erőszak használatával szemben általában előnyben részesíti a megfélemlítést, a korrupciót vagy a zsarolást, így tevékenysége kevésbé kerül rivaldafénybe. Gyakran megesik azonban, hogy konkurrensek vagy nemkívánatos személyek eltüntetésére a maffia véres eszközökhöz nyúl: gyilkosság vagy merénylet tanúk, vizsgálóbírók vagy árulók ellen." basszus, ez csak némileg illik a fideszre. de már dolgoznak a teljes azonosuláson. a fidesz itt még nem tart., csak a karaktergyilkosságokban és a nemkívánatos személyek egszisztenciális megsemmisítésében jeleskedik.

302398 2013.06.08. 10:27:56

T. szerzők és b. egyeske, Rogán ügyben alapvető tévedésben vagytok! Biztos forrásból tudom (feleségem sógórnőjének van egy kis üzlete a területen), hogy ez nem Védelmi-pénz! Legfeljebb védelmi pénz-II, lehet! Az illetékes "elvtársak" szoros kapcsoltabna a kerületi kapitányságokkal azt már évek óta szedik!

302398 2013.06.08. 10:38:46

Egy indriszkrét kérdés: RonaGyuri a napi.hu -n az rokony?

286628 2013.06.08. 10:46:26

2. keleti bölcs (szerkesztő) Jó, jó, még nem tart ott, de mi lesz, ha már azon is túl megy? (könnyen, hisz 2/3) Honnan a πcsából vesznek annyi lófejet? Vagy az illető majd eccerűen csak mindjárt hátba pisztolyozza magát?

163107 2013.06.08. 10:47:22

Nagy a rokonságod Ácsi, mindig tudsz hivatkozni valami távoli sógornőre...-) Mi ez a lekezelő "egyeske"? Valami ápolónőnek tetszik lenni?

163107 2013.06.08. 10:52:02

Persze volt, aki már előttem észrevette: „1999. december. Csapatszellem – ez a szöveg állt a HVG emlékezetes címlapján, ahol puha kalapot viselő öltönyös urak állták körül a karosszékben ülő, szintén öltönyös, puha kalapot viselő nyolcadikat, a főnököt. Csapatot látunk, a grafikus szándéka szerint a harmincas évekbeli chicagói fajtából, ahol a karosszékben ülő Orbán Viktor személye meghatározó, de a többiek is a szűk csapat tagjai. Nemcsak főnök van, hanem még főnökség is.” Magyar Bálint leírja aztán, hogy a magyar mucsai cosanostra nagy csapata már sehol, csak a keresztapa van még – de ez mindegy. Gengszter helyébe akad gengszter, és mindig jön rosszabb: butább, talpnyalóbb, senkiházibb, ha a főnöknek így konveniál. Márpdig így konveniál, meg lehet nézni a sleppet, forogjon a gyomor." http://osszian.nolblog.hu/archives/2011/03/12/Mucsai_Cosa_Nostra/

291070 2013.06.08. 12:34:46

7. Osszián (szerkesztő) 2013. 06. 08. 10:52 privát megy!

291070 2013.06.08. 12:39:18

4. ácsi 2013. 06. 08. 10:38 gyuri több helyen is publikál, csak a nolblogról tiltotta ki valami idióta szerki.

302398 2013.06.08. 13:19:45

Nem tudom, hogy nektek is feltűnt-e a déli híradókban egy gyenge képességű alsós színvonalán makogva olvasta fel az aktuális hylzetről szóló tájékoztatót!

302398 2013.06.08. 13:25:23

zu 6: távoli? meg nagy rokonság? Elnézést nem volt bántó szándék a "zu 1" helyett írt kifejezésben!

291070 2013.06.08. 13:27:04

10. ácsi 2013. 06. 08. 13:19 merülnek az elemei... különben is, most lehet, hogy grácban is árvízi helyzet van. cseberből vederbe?

163107 2013.06.08. 14:53:09

Mert emlékezetem szerint Ácsi ár más helyen is mesélted, hogy ez meg ez a rokonod itt meg itt él, tehát tudod a tutit. Zu 1? Vagy egyeske? Mondjuk be lehet a nicknevet másolni... hallottam már ilyenről. Így, tizenegyeske: 11. ácsi 2013. 06. 08. 13:25

302398 2013.06.09. 08:48:39

zu 13: Az az igazság, hogy ezeket a - szerintem - kicsinyes piszkálódásaidat betudom annak, hogy nem akarod tolerálni abbéli véleménykülönbségünket, hogy nem tudok (és nem is akarok) osztozni a kádári-nosztalgiázásodban!
süti beállítások módosítása