Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Immár tradicionális a fidesznyikek közt a hülyeség

2013. március 30. - Harun al Rasid

...

...

Mityuka a (rém)HírTV-ben. Tudatmódosító cukorkát kaphatott

„Jó úton vagyunk afelé, hogy bizonyítani tudjuk: az elmúlt három évnek volt értelme és van eredménye” – ezt Varga Mihály mondta a Hír TV Péntek 8 című műsorában. Ahhoz, hogy tudjuk jó úton haladunk-e nem ártana tudni merre van előre! A nemzetgazdasági miniszter szerint „az a sok apró dolog, ami eddig nem állt össze egy logikus képpé, az most végül összerendeződik, és kiderül, hogy Magyarország jó irányba megy”. Nos ebben van valami, az biztos, hogy az intézkedéseik „sok apró dolga”, már csak egyértelmű ellentmondásaik miatt sem állhatott – s nem is fog – össze egységes egésszé!

Hogy humorban is pótolni szeretné Matolcsyné férjét, mi sem jellemzőbb, mint abbéli vélekedése, hogy „gazdasági miniszterként a növekedés beindítása kell, hogy legyen a fő feladatom, mert: e nélkül a költségvetés számai nem lesznek hosszútávon tarthatóak.”. Mint tudjuk; rövidtávon pedig sehogy!

Vagy, hogy jelentős hátráltató tényezőnek nevezte a devizahitelt és az eladósodottságot, szerinte „ennek is köszönhető, hogy a bankok behúzták a féket és kevesebb a hitelezés, kevesebb a beruházás”. Ja a gazdaságpolitikának, pontosabban annak a zavaros katyvasznak, ami nekik helyette van, semmi köze a dolgok alakulásához!

Ezen mértes baromságokon túl  megcsillogtatta tudatlanságát a ciprusi helyzet kapcsán is, azt mondta: „már- már kiderült, hogy az ott megvalósult betétadó kudarcos vállalkozás, a magyar kormány ezt nem tervezte és nem is fogja bevezetni”. Szűzanyám, ennek a majomnak közgazdasági diplomája van, még akkor is, ha belker áruforgalmi szakon! De hogy gátlástalanságát se feledjük megjegyezte: „Simor Andrást kimentettük a ciprusi betétcsapdából, ezért várjuk a köszönőlevelét, de ugyanez a helyzet Bajnai Gordonnal is, mivel ő is érdekelt volt”.

(Eddig azt gondoltam, Varga még a normálisabbak közé tartozik. De ő is pont olyan segghülye, mint a többi. a szerk. megjegyzése)

Légvár-építésben ismét a kínai. Nagy vasúti fejlesztés és a kínaiak: hablaty újratöltve

A Magyar Közlöny pénteki számában megjelentek szerint a nemzeti fejlesztési miniszter és a külügyminiszter előterjesztése alapján a kormány egyetértését fejezi ki és a kormányfő a nemzeti fejlesztési minisztert felhatalmazta  a magyar és a kínai kormány közötti tárgyalásokra a magyarországi V0 jelzésű, Szárliget és Ceglédbercel között létesítendő, Budapestet elkerülő vasútvonal létrehozásáról szóló megállapodásról.

Szijjártó Péter külkapcsolatokért felelős államtitkár február 27-én a kormányszóvivői sajtótájékoztatón jelentette be a Budapestet elkerülő, úgynevezett "V0-s" körgyűrű terveit. Az államtitkár elmondta: a beruházás során 113 kilométer hosszú, kétvágányos, villamosított, két Duna-hidat is tartalmazó, nyílt vágányon óránként 160 kilométeres sebességet lehetővé tevő folyosót építenek meg.

Az előző Orbán-kormány idején a derék kínaiak által megvalósítandó, a Nyugati-ból a Ferihegyre „repülő” gyorsvasút építéséről szólt a fáma. Osz’t mi lett belőle? =))

(Nem tudom eldönteni, hogy Szijjártó magától ilyen idióta, vagy keményen gyúr rá? Körgyűrű, mint olyan, egy vasút esetében? Annak nemigen lesz olyan szakasza, ami 160-nal lehet száguldani! a szerk. megjegyzése.)

Róna György jegyzete

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr928359844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

62853 2013.03.30. 14:26:29

A vasúti építéseknél, de a közúti beruházásoknál is megfigyelhető, sőt tapasztalat mondatja, hogy a kínai kivitelező viszi magával a kínai melósokat is.

62853 2013.03.30. 14:35:18

„ennek is köszönhető, hogy a bankok behúzták a féket és kevesebb a hitelezés, kevesebb a beruházás” Erre mit olvas a zember? ˝Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója február közepén jelentette be, hogy az elkülönített vasúttársaságok koncepciójának megfelelően április 1-jén kezdi meg munkáját az önálló pályaműködtető cég, a Nemzeti Vasúti Pályaműködtető Zrt.˝ Na ez az, ami nem jött össze. Na miért is nem? ˝A vasúttársaság indoklása szerint folyamatban van a MÁV-csoport által végzett pályaműködtetési és személyszállítási tevékenység egymástól független keretek közé szervezése, amelynek révén mind a pályás, mind a személyszállító vállalat csak a profiljába illő tevékenységekre koncentrál a jövőben. A társaságok elkülönülése érdekében bejegyezték a tiszta profilú önálló pályaműködtetőt. Az ezzel kapcsolatos szakmai előkészületek a tervek szerint zajlanak, ugyanakkor a vállalatcsoport struktúraváltásához szükséges a finanszírozó bankok támogatása, egyes esetekben előzetes jóváhagyása.˝ Nocsak. Kell a karvalytőke? kell a kizsákmányolók pénze? ˝a tervezett átalakítás részleteiről még februárban tájékoztatta a MÁV az érintett bankokat, azóta több pénzintézet jelezte, hogy a döntést előkészítő elemzések a vártnál több időt vesznek igénybe, egyes bankoknak - belső szabályzatuk szerint - anyavállalatukkal is egyeztetniük kell. A tényleges struktúraváltás a banki jóváhagyások megszerzését követően történhet meg.˝ Nocsak nocsak.

291070 2013.03.30. 15:10:11

megint egy nemzeti izé...lehet, hogy elég annak nevezni, és máris működik? úgy néz ki, ez ugyancsak kevés.

267802 2013.03.30. 15:28:03

Én eddig Miskát nagyon sokra tartottam! Sztem az egyetlen értelmes a kormányban, - de, h ehhez a nevét adja? Lehet, h megváltoztatom a véleményemet? :-)

62853 2013.03.30. 15:51:39

4. grincs A látszat csal. Sosem volt egy nagy koponya. Varga Csontvázkereső Misi életében nem csinált gey költségvetést sem, de még csak a közelében sem volt. Amennyiben visszanézed az eddigi megszólalásait, kiderül, nagyon kevésszer szólalt meg. Ezért volt az a csaló nézet, hogy ő egy értelmes valaki. Amennyiben a kevés megszólalásainak lényegét elemzed, kiderül mekkora ökörségeket nyögött be.

291070 2013.03.30. 16:46:59

5. lusta 2013. 03. 30. 15:51 akkor azt leszögezhetjük, hogy okosan hallgatott. azonban a simoros és bajnais megjegyzésével bebizonyította, hogy ugyanolyan tetű, mint megbízói.

62853 2013.03.30. 18:57:19

6. keleti bölcs (szerkesztő) Azért van remény. Ausztrál tudósok kimutatták, hogy az emeber higiéniai szokása miatt hamarosan kipusztu a lapostetű.

291070 2013.03.30. 19:17:44

nálad a pont, lusta!

62853 2013.03.30. 21:58:25

„Simor Andrást kimentettük a ciprusi betétcsapdából, ezért várjuk a köszönőlevelét, de ugyanez a helyzet Bajnai Gordonnal is, mivel ő is érdekelt volt”. EMBEREK! Szavazzatok Bajani Gordonra és Simor Andrásra! Honnan ez az ötlet? Magyarország szempontjából ez a két ember nagyágyúnak is tekinthető. Rajtuk áll, vagy múlik Magyarország gazdasági felemelkedésre. Komolyan monmdom, és erre maga Varga Csonváa kereső Misi szolgáltatott igaz bizonyítékokat. Gondoljunk bele, mire képes ez a két gazdasági szakember. ˝1500 magyar érdekeltségű ciprusi vállalat...˝ Ez mind az övék.
süti beállítások módosítása