Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

A közmunkás nyaral

2013. január 28. - Harun al Rasid

a' la állam bácsi

a' la állam bácsi

A minimálbér kétszeresénél magasabb közmunkabérért dolgozó közmunkások nem kérhetnek nyaralási támogatást az Üdülési Alapítvány pályázatán. Az alacsony jövedelmű szerencsések viszont teniszpályát bérelhetnek, lovaglóleckéket vehetnek, horgászhatnak, vízisízhetnek, szaunázhatnak, aquaparkozhatnak, élményfürdözhetnek, gyógyüdülhetnek, sőt, akár Grill-és Sörfesztiválon, vagy Bioétel- és Borfesztiválon is lazulhatnak állami támogatással.

A program célja, hogy az állami közmunkaprogram keretében foglalkoztatott munkavállalók, valamint a pályázóval közös háztartásban élő házastársa/élettársa, valamint gyermekei üdülési, pihenési, rekreációs terveit támogassa.

A nyaralás helyszíneiről készült lista elég impozáns, megtalálható rajta az Erzsébet Yacht Hotel, vagy a siófoki Erzsébet Szálloda, ahol rengetegféle szolgáltatást lehet igénybe venni a színterápiától kezdve a szoláriumig, természetesen külön díj ellenében.

Na, töprengjünk el ezen egy hangyányit. A közmunkás bruttó havi bére jan. 1-étől – már, ha teljes munkaidőben foglalkoztatják – havi 75.500 huf lesz. Most akkor mi van Kusza Szem alaptézisével, mi szerint havi 47.000 huf-ból is meg lehet élni? Csak nem elszámolta magát? Mind1. Akinek van kedve, számolja ki, mennyi is lesz ez nettóban. Sacc per kábé, 55-56.000 huf. Erre mondják azt, hogy na, ettől se fognak falnak menni!

Most itt van ez a felettébb nagylelkű, és szociálisan annyira érzékeny program, hogy szinte csatakosra sírom a zsebkendőmet a meghatottságtól: családostól mehetnek pihenni – már, ha elnyerik a pályázatot – olyan, az egyszerű pórok pihenésére létrehozott szocreál nyaralóegységekbe, mint pl. a Tihanyi Yacht Club!

Nem kell hozzá semmi más, minthogy rákapcsolódjanak az internetre, letöltsék onnan a pályázati lapot, kitöltsék, aláírják – méghozzá kék tintával, mivel a fekete nem játszik – beszkenneljék, majd visszaküldjék a megadott mail címre! Gyerekjáték. Az átlag magyar közmunkás már csak ilyen jól ki van stafírozva informatikai eszközökkel. Alapgép: használtan is min. 10.000 huf, bár akkor elég gagyi. A monitor szintúgy. Multifunkciós periféria, ugyancsak. Hol is tartunk? Csöndes 30-40.000, havi 47.000-ből. Internet előfizetés – már, ahol lehetséges – min. havi 3.000 huf. Nomeg, az átlag közmunkás számítástechnikai, internetes és egyéb ismeretei. Mert azért, lássuk be, ez a pályázgatás az internet kávézóból, de még a falu könyvtárából se nagyon kivitelezhető.

Noch dazu, minderre március 20-ig van idejük. Igaz, hogy a közmunkás foglalkoztatás – amire mégiscsak tervezhetnének a bátrabbak – csak március 1-én kezdődik, de hát van még idejük bőven beszerezni a megfelelő igazolásokat a munkáltatótól, vagy az önkormányzattól, amik a pályázat alapfeltételei, de nem kell aggódni, a nyaralási szezon csak júliusban indul, elvégre a gyereket csak nem lehet kivenni az iskolából! A’propos, kivenni. Hogy’ is van ez? A közmunkás program folyamatos munkavégzés esetén folyósítja csak a díjazást. Ha a szerencsés (?) nyertes kiesik a munkából – mivel összesen 20 nap fizetett szabadság jár neki, és botor módon annak javát már ilyen-olyan ok miatt kivette  – mi is történik? Kiesik egy-két heti bére, borul az egész igazolási rendszere, putty, máris annyi neki.

Haladjunk. Az államilag támogatott pihenés helyszínére történő utazást – tur, retur - a nyertesnek kell finanszíroznia. Vegyünk egy orbáni családot, három szoba és négy kerék nélkül. Az indulás Vilmány, a desztináció Tihany. Indulás reggel 6-kor, útidő kb. 10 óra, távolság 427 km. Akad benne átszállás bőven. MÁV teljes árú menetjegy menettérti útra, egy főre, 11.000 huf. El lehet morfondírozni a többi kedvezmény felett is, de hát, 90%-os nem játszik, 50%-os kedvezményre jogosultak a 6-14 év közti tanulók, és a költségvetési intézmény foglalkoztatottjai. Ide esetleg be lehet suvasztani a közmunkásokat, ám ebben nem vagyok biztos, de legyen! Na, ennek alapján kalkuláljunk ekkicsit: a fater 5.500, a mutter – mivel valszeg htb. – teljes árú 11.000, a két kiskorú pedig összesen szintén 11.000, ez annyi, mint 27.500 jó magyar forintok, csak menetjegyre. A nettó 55.000-ből, persze. És akkor még hol van a teniszpálya, a lovaglás, a vitorlás bérleti díja, meg az aquapark belépő díja! Smafuság, mellényzsebből kifizetik, elvégre így dőzsöl egy közmunkás, állami támogatással!

Ja, és nem mellékesen, a Belügyminisztérium finanszírozza a pályázatot – mégis, mijafasz közük van hozzá? Cserébe a nyertesnek vállalnia kell, hogy egy jó kis propaganda filmet forgatnak gyöngy életéről a rekreációs létesítményben, amit majd jól fel fognak használni a választási kampányuk során. Hiába, na, egy közmunkás tud élni, ha akar!

Nekem erről a pályázatról Szedlacsek és Korbuly verbális vetélkedője jut az eszembe. Azt mondja Szedlacsek: na, ide figyelj, Korbuly! Fogadjunk, hogy egy mondaton belül én ki tudom mondani a nevedet kétszer is, te meg az enyémet nem! Korbuly rááll. Szedlacsek indít: nyolckor búj be a seggembe, és kilenckor búj ki belőle! És röhög. Korbuly morcolja a szemöldökét, majd válaszol: Szedlacsek, Szedlacsek, b..d meg a kurva anyád!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr708359740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

163107 2013.01.28. 14:23:01

Szedlacsek, Szedlacsek... azt. De azt ám! amikor hallottam elöntött a méreg. ezek aljasak, cinikus rohadékok, vagy mind a kettő? a múltkor láttam egy riportot: állatvédők figyeltek fel egy borzasztóan sovány kutyára egy háznál. Kiderült, hogy nem csak a kutyának szegénynek, de az egész családnak nincs ennivalója, az éhhalál szélén vannak. Kaptak aztán adományokat, de hány ilyen család van. Yacht klub, az. Ki talál ki ilyet, milyen néphergelés ez, normálisak ezek? Olaj. Vagy zsír, a legfelső hőfokra felforrósítva.

163107 2013.01.28. 14:24:20

Mióta 75 ezer a közmunkás minimálbér? Én úgy olvastam 49 ezerre "nőtt". a cinikus, mocsok rohadékoknak meg nőjön a pöcsükön köröm.

163107 2013.01.28. 14:25:14

Ez az eltaposott, kizsarolt, nyomorba taszított réteg kiröhögése, megalázása.

34417 2013.01.28. 14:34:01

2. Osszián (szerkesztő) 2013. 01. 28. 14:24 http://www.profession.hu/cikk_rovid_hirek/20130102/ennyi-lett-a-kozmunkasok-bere/1977 kétségtelen, hogy cinizmusuk nem ismer határt. azután majd széttárják a kezüket: mi akartuk, de hát, érdeklődés hiányában... tetű egy banda, nem vitatható.

179584 2013.01.28. 14:37:42

Csatlakozom az elöttem szólókhoz!

193936 2013.01.28. 15:04:54

Például zenés filmet? http://www.youtube.com/watch?v=Jcl_VzMZPo0

16940 2013.01.28. 15:42:24

Csak így - tárgyilagosan. Pontos, alapos elemzés, igaz következtetésekkel. Nyomtatásba is publikálni kellene, mint Orbánék szociális manipulációinak leleplezését. +!

62853 2013.01.28. 15:49:00

Nagyon szemtelen vagyok, de javítani vagyok kénytelen. Remélem az én számítási módszerem rossz, de egyelőre csak ez az eredmény A nettó munkabér bizony csak 49.453 forint. Még az 50 ezret sem éri el.

193936 2013.01.28. 16:01:07

A programra 50 milliót szánnak.Lásd stadionépítést is.

12635 2013.01.28. 16:10:03

Az egész azért arcátlanság, mert mindenki átélte már , hogy az mindig úgy volt, annál is aki normálisan keresett, hogy ha kapott egy beutalót bármilyen kedvezménnyel, azért arra még az indulásig (úristen ócska a fürdőpapucsom, kéne egy klassz napszemüveg, esetleg hűtőtáska a strandra, strandlabda, úszógumi a gyereknek, nálunk valahogy így volt) bőven lehetett költeni, a helyszínen meg pláne, (fagyi, kukorica, lángos, üdítő, kávé) arra meg aztán miből...mézesmadzag méz nélkül...

103485 2013.01.28. 16:14:27

A közmunkás, a magyar társadalom egyik legkiszolgáltatottabb rétegéhez tartozik. Életben tartják ugyan, hogy dolgozhasson, de a munkája a legtöbb esetben értelmetlen. A bére pedig, amit azért kap, ami nettó 49 ezer jó magyar forint, csak arra elég, hogy éhen ne haljon. A kormány viszont ezzel az üdültetési pályázattal nem csupán megalázza, de most még gúnyt is űz belőle. Gratulálok önöknek tekintetes és főméltóságú uraim!

14927 2013.01.28. 16:24:26

Szóval elmennek a ............................................................ (két egyforma nem jött ki), amikor a megélhetésre alig jut, a rezsiről már ne is beszéljünk, akkor mit akarnak. Propaganda filmet a választásra. Egyszerűen pofátlan, cinikus banda.

163107 2013.01.28. 16:31:13

Itt egy alak, a 2.számú kommentem vonatkozik rá: "Kövér: megcselekedtük, amit megkövetelt a haza Tiszta lelkiismerettel állunk a választók elé, megcselekedtük, amit megkövetelt a haza - fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kisalföld című megyei napilapban hétfőn megjelent interjúban. A házelnök azt mondta: "minden nehézség ellenére, ami mögöttünk van, az emberek józan többsége belátta, hogy ezen az úton végig kell mennünk, és azt gondolom, hogy ezt honorálni is fogják a választók". "Remélem, hogy az idei esztendő arról fog szólni, hogy előreláthatóbbak és világosabbak lesznek azok a szándékok, amik miatt az ország átalakításába belefogtunk. Sőt, bízom benne, hogy nemcsak a szándékok, hanem az eredmények is megmutatkoznak" - jegyezte meg Kövér László." Hogyaza...

163107 2013.01.28. 16:33:15

"...arra meg aztán miből...mézesmadzag méz nélkül..." arra meg kösse fel magát, aki kitalálta. Meg a laca.

12635 2013.01.28. 16:38:04

14-re, de akkor jó erős legyen...

14927 2013.01.28. 16:49:33

13. Osszián (szerkesztő) 2013. 01. 28. 16:31 Kedvenc Hercegem! ".... és azt gondolom hogy ezt honorálni is fogják a választók" Én is bízom benne, hogy azok fogják elsősorban honorálni, akiket mély szegénységbe süllyesztettek, akiket megaláztak, akiktől elvettel, az eltaposott közép réteg, a megváltozott munkaképességűek, a diákok, a nyugdíjasok ......... Kívánom, hogy legyen igaza, s ha bekövetkezik, akkor abból a honoráriumból megveheti magának a mézes madzagját, amivel leosonhat a pincébe a tökön bököm magam bugyli bicskájával egyetembe.

103485 2013.01.28. 17:05:28

Szia drága Osszián Barátom! Alapjában véve egyetértek az általad megfogalmazott véleménnyel, de engedd meg, hogy a tisztánlátás érdekében én most egy másik oldaláról közelítsek a dolgok mögé. Kövér László szerintem azért nyilatkozhatott így, mert ő vélhetően tudhat valami olyasmiről, amiről nekünk talán még sejtelmünk sincs. Mire gondolok? Arra, hogy ők többször is konzultáltak a néppel, s így ők joggal tudhatják, vagy vélhetik tudni, a népakaratot. Kövér úr a nép szándékára utal, és mivel ők úgy érzik, hogy megcselekedték, amit megkövetelt a haza, ő eleve bízik abban, hogy az eredmények is megmutatkoznak. De hogy is van ez? A magyar emberek zöme, lelkileg frusztrált, és gyűlöletre éhes. És itt jönnek a képbe a közmunkások, akik szerintük, a magyar társadalom élősködői. Hol és mit dolgoznak ők? Többnyire a felső tízezerhez tartozó helyi kiskirályok birtokain. No, akkor én csak ennyit szerettem volna mondani...

163107 2013.01.28. 17:17:03

Tökéletesen értelek drága Géza Barátom. Amennyiben valakik majd itt normalizálják az országot, ezektől a majdnem ingyen dolgoztatott rabszolgáktól meg kell válni az oligarcháknak, vagy tisztességesen megfizetni. Nagyon nem fog nekik tetszeni. Ezért biztatja magát Kövér Laca, és reméli, hogy elhiszik az otromba hazugságait - hogy a státus quo maradjon. Na de én is remélem, hogy a választók honorálni fogják a maffia "erőfeszítéseit".

62853 2013.01.28. 17:36:38

17. Bogdán Géza (szerkesztő) És a vendéglőkben, mer bementem egy rumra, így szólék uralkodóilag. - Hej kocsmáros! Az egész birodalom asz én vendégem! A révkapitány térdrehulla. - Éljen a király! És mindenkinek esz volt a véleménye. És akkor emelém poharamat: - Mától kezdve pertuban vagyok a lakossággal! Szervusz nép! - és ők üvölték "szervusz király!" És ittunk és összeölelkeztünk. SZóval ez a maffia továbbra is így gondolkodik.

11951 2013.01.28. 17:43:44

Tudom,hogy az egész egy baromság,de az utazás saját zsebből különösen kicsapta a biztosítékot nálam is....Bezzeg a CÖF-ös bagázsra nem volt gond elkölteni pár milliót..... A lengyelektől,meg az ország többi tájáról,aztán etetni itatni őket a mi pénzünkből... Siralmas,megalázzák ezeket a szerencsétleneket.....

103485 2013.01.28. 17:47:10

Tudod drága Osszián Barátom, közmunkásnak lenni a "Csák Máték országában" röviden megfogalmazva annyit jelent, ha reggeltől-estig gürcölve dolgozol, ezzel fenntartod a politikai elitünk paradicsomi állapotát, amiért te cserébe, az éhhalált megelőző anyagi juttatásban részesülhetsz! Amennyiben viszont a munkaképességed a korodnál fogva, vagy netán a túlhajszolt életmódod által összeszedett betegségeid miatt csökken, te egyből az állam nyakán élősködő parazitává léptél elő, amely az ő köreikben nem kívánatos jelenség. Tudod hányan örülnek ebben az országban annak, hogy nem nekik kell elvégezniük a piszkos munkát, mert helyettük elvégzik azt a közmunkások? A közmunkás parlagfüvet írt, árkol az urak portája előtt, kitisztítja a gazduramék évek óta elhanyagolt szederindás, vadrózsás erdősávját, hajnalban kel, hogy télvíz idején letakarítsa a járdáját a háza előtt, - soroljam még? Inkább nem cukkolom magam. További szép napot mindenkinek!

103485 2013.01.28. 18:07:23

Szia kedves Lusta Barátom! Jó sztori. Engedd meg, hogy folytassam az Őfelségem, I-ső Fülig Jimmy naplóját. - Jó estét felség. És tovább piszkálja a fogát unott, siralmas arccal. Én odamegyek. - Maga mit csinál itt sors kegyelméből alattvaló? - Én itten a fogamat piszkálom, felség. - Eszt látom. De hogy megy a bótja? - Néha jön ide valaki, felség. - Kicsoda jön ide? - Hát tavaly volt egy halász, aki fogott egy nagy halat és lefotografáltatta fénképnek. És két év előtt a részeges révkapitányt kimentettem a vízből, mer beleesik mindig, hálából csinált egy családi képet, amin ő meg a kutyája. Nos, fotóm az nekem is van kedves Lusta Barátom, igaz, ők nem közmunkások, hanem rabok, és kutya sincs a képen, de találó. http://kepkezelo.com/images/l86hc18ehwfcf0mqom9.jpg

34417 2013.01.28. 18:57:15

8. lusta 2013. 01. 28. 15:49 édes öregem, én nem számoltam, csak saccoltam. akkor mindjárt adódik a kérdés: a plusz 2.000 huf mire is jó? semmire. hetente 500 huf plusz - mert, ha jól tudom, hetente fizetik a közmunkásokat. viszont a rárakodó költség ami tkp. a foglalkoztató részéről, amennyiben önkormányzat, vagy más költségvetési szerv, egyik zsebből a másikba pakolás. nem sok jóval kecsegtet.

62853 2013.01.28. 19:21:29

23. harunalrasid (szerkesztő) Ugyanarra jó, amit a bölcs grinchnél megírtam minimálbérileg. 3 év alatt a minimálbér 25 ezer forinttal nőtt, míg a nettó minimálbér csak 4 ezerrel. Evianna nagyon szépen kivesézte az álságos képmutatásukat. Közben én abban az írásban bemutattam az európai összehasonlítást bérileg, elvonásilag és bevávárlókosárilag. Mit mondjak, nálunk az egyik legsz@rabb a helyzet.

34417 2013.01.28. 20:02:24

24. lusta 2013. 01. 28. 19:21 az írásod tárgyában privát mail ment.

34417 2013.01.28. 20:04:28

off: lusta, a postmastered elhajtott :(

263397 2013.01.28. 20:10:43

Valóban véget kell ennek a disznóságnak vetni. Helyette menteseténi kell a bankokat, meg bevezetni az ingatlanadót. Akkor aztán lesz modernség, mindenki 2 kereket szerel magára. Így aztán gyorsan megvalósul a 2 kerék. Mert ugye az adósságszolgálathoz ti se akartok nyúlni? Na, azért.

34417 2013.01.28. 20:31:27

27. apafia 2013. 01. 28. 20:10 mi lenne, ha egyetlen egyszer, kivételesen, a post témájához szólnál? sérvet kapna az agyad?

62853 2013.01.28. 21:26:49

26. harunalrasid (szerkesztő) Hát ez nem lep meg. Sokszor találkozom ezzel a problémával. Kérném a bölcs keleti kalifát forduljon bizalommal a bölcs grinchhez. Ő majd megadja a másik e-mail címemet. Az már nem publikus. Belső használatra van. Köszönöm érdeklődését.

163107 2013.01.28. 21:53:58

Te ütődött barom. Itt nem a bankokról van szó, hogy lehet valaki ennyire hülye. Szándékosan szívatod itt az embereket,apafi, vagy tényleg gyengeelméjű vagy, és semmi nem jut át a csonton, ami az agyadat körülveszi? Itt a szerencsétlen kisvállalkozóról van szó, többek közt, aki alkalmazna embereket, de annyira megnövekedtek a költségei (miközben a munkavállaló pénze kevesebbet ér, mit 3 éve), hogy képtelen kigazdálkodni. És tízezrével mennek tönkre. Hogy jönnek ide a bankok, te faszfej? Hát az ingatlanadó?

163107 2013.01.28. 21:54:35

Bocs Rasid. Most tényleg kihozott a béketűrésemből a botrabeszélésével.

34417 2013.01.28. 22:03:10

31. Osszián (szerkesztő) 2013. 01. 28. 21:54 semmi baj. az pedig, hogy szívatna bárkit is, barokkos túlzás. ahhoz ugyanis okosabbnak kellene lennie bárkinél. de hát, nem okosabb. még feltisztult pillanataiban sem. ejmiakő, sajnos, orvosi eset.

163107 2013.01.28. 22:12:03

Persze, de aki ennyire hülye, mért nem fogja be a pofáját? Évek óta egy értelmes mondatot le nem írt, csak ez a hülye uzsora, meg bankok, bármiről is van szó. Most éppen egy ocsmány kitalálásról.,ami a legkiszolgáltatottabbakból űz gúnyt. Erre jön a szokásos baromságaival.

62853 2013.01.28. 22:24:43

33. Osszián (szerkesztő) Van ebben logika. Gondolj bele Osszián, ezzel a hülye dumával ő jó pénzeket keres, míg a csóró kényszerközmunkaszolgálatos szenved és szó szerint bokszzsáknak használják. Nézz körül, ez a rezsim a szegényt egyszerűen tehernek tekinti, amlyiktől valamilyen módon meg kell szabadulni. Ezért nem kell csodálkozni a rasszizmus és egyéb gyűlölet-kampány hivatalos támogatásán.

34417 2013.01.28. 22:38:02

lusta 2013. 01. 28. 22:24 lásd bogdán géza írását. bayerhez bogár is csatlakozott, aki állítólag tanult ember. komoly érveket sorakoztat fel, miért kel az ország 1/3-át cserben hagyni, sőt, ha lehet, eliminálni, de legalább is rásegíteni kipusztulásukra. valaki a KMH-n megkérdezte, hogy nincs-e rokonságban az egykori állami hóhérral. a magam részéről simán eltudom képzelni mengele mellett.

62853 2013.01.28. 23:16:08

Bogár úr egyébként kiosztotta a médiát, mert szerinte kiforgatták a szavát. Semmi új dolog nincs a nap alatt. Emlékszem, amikor wa négy betűs fej Wałęsa kikelt a sajtó munkatársai ellen, mert leírták azt, amit mondott és nem azt, amire gondolt.

34417 2013.01.28. 23:43:34

hát, így jár az, aki mást mond, mint amit gondol :-) majd bogár megmondja, hogy mit is mondott. a csótány is bogár.

62853 2013.01.29. 00:11:25

Most pedig nézzük meg a legújjabb agyszüleményt ˝A kormány olyan törvényjavaslat összeállítását várja a nemzetgazdasági minisztertől, amely lehetővé tenné a Magyar Államkincstár számára a betétgyűjtést. A hétfői Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat ezzel a ponttal módosítaná a lakosság állampapír állományának növeléséhez szükséges intézkedésekről szóló tavalyi kormányhatározat egyik pontját. Abban a módosítás előtt az szerepelt, hogy a kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy vizsgálja meg, milyen, a Magyar Államkincstárnál elérhető folyamatos, állampapírba történő befektetési lehetőség teremthető meg, és erről számoljon be a kormánynak. Tavaly óta több magas kamatozású állampapírt is kínálnak a lakosság részére, december óta euró alapon is. A kormány ezzel próbálja az államadósság finanszírozásában növelni a hazai befektetők, és csökkenteni a külföldiek arányát.˝ Szóval az alapkérdés. Miból is hiteleznek a bankok? Igen, Ön nyert, a betétekből. Kíván tovább menni, vagy megelégszik az eddigi nyereménnyel? Az állambácsi meg épp most teremt egy számára kedvező konstrukciójú befektetői környezetet. Nem terhelik meg ilyesmivel, mint bankadó, tranzakciós illeték, kamatadó, meg anyám tyúkja és egyebek. Dőlni fog a lé. Erre számítanak. És van egy nagy esélyük erre. Ellenben a bankok miből finanszírozzák a kihelyezett hiteleiket? Igen a betétekből. Látom jól emlékeznek még a pár sorral korábban leírtakra. Mire is mennek el főleg ezek a hitelek? Bravó! Ön nyert! Legyen Ön is milliomos! IGen, igen. a beruházásokra, a vállakozásokra. Kéri a követkeő kérdést? Igen, na nézzük csak. Miután az állam az adósság finanszírozására elszipkázza a befektetői pénzt, honnan lesz a bankoknak a hitelkihelyezésre pénzük? Biztos, hogy ezt jelölte meg? Na nézzük csak meg. Igen, Igen, Ön nyert! Sehonnan! Nagyon jól látja, a bankok szinte elfelejtehetik a vállalkozások finanszírozását. Ön nyert, az ország veszítet. De mi ez ahhoz képest, hogy végre az ország megszabadul az adósságától, de közben a lakosok éhen pusztulnak? Semmi kérem szépen. Végre megszabadul az ország az adósságtól és a nyűgös szegényektől!

235117 2013.01.29. 03:48:57

Valaki segítsen már nekem, hogy mi az a közmunka, ahol a minimál bér kétszeresét fizetik? Mert hogy ők nem kérhetnek a Yacht Klubba beutálót. Ha tényleg van olyan közmunka, én máris jelentkezem, és ígérem, nem fogok kérni sehová se beutálót.

12794 2013.01.29. 08:46:27

Göbbelsi propaganda!! A Fidesz továbbra is a német nácik propagandáját követik.

34417 2013.01.29. 10:07:49

39. lusta 2013. 01. 29. 0:11 valahonnan igencsak ismerős ez a módszer. mintha ceausescu is ezt művelte volna. bele is halt!

34417 2013.01.29. 10:09:45

ja, az államnak jelenleg 122.000 forintjába kerül a 47.000 nettó közmunkásbér.

34417 2013.01.29. 10:17:35

corvin: 2013. január 1-jétől a közfoglalkoztatásért járó havi bér teljes munkaidő esetén a szakképzetlen munkavállalók számára bruttó 75 500, szakképzettek esetén pedig bruttó 96 800 forintra emelkedett. Újdonság még, hogy a szaktárca tájékoztatása szerint bevezetik a közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatott munkavezetőt megillető közfoglalkoztatási garantált bért, amely napi nyolc óra munkaidő esetén bruttó 106 480 forint. a kétszeres minimálbérről nincsenek információim, de tekintve, hogy az már a magyarországi átlagfizetés kategóriájába tartozik, a kiírás nem kockáztat sokat, ha kizárja őket a pályázók körül. csak a szokásos porhintés.
süti beállítások módosítása