Muhari László írása
Muhari László írása
A tegnapi nap folyamán a Szegedi Tudományegyetem hallgatói elfoglalták a Csongrád megyei kormányhivatalt (ma reggel Miskolcon tiltakoztak hasonlóképpen egyetemi hallgatók), majd délután a Hallgatói Hálózat, valamint a HÖOK szervezésében fórumot tartottak az ELTE Lágymányosi Campusában. Ezt követően pedig a hallgatók úgy döntöttek: nem csak beszélnek felháborodásukról, de meg is mutatják országnak, világnak egyet nem értésüket.
Fotók tanúsága szerint a tegnapi nap folyamán Pintér Sándor belügyminiszter folyamatos kapcsolatban volt, valakikkel. Fülén egy blue tooth-os headsettel ücsörgött a parlamentben, s szemmel láthatóan egy fikarcnyit sem érdekelte az, ami a parlament falai között történik. Az Orbán-rendszer működéséből, karakteréből arra lehet következtetni, hogy folyamatos kapcsolatban volt a különböző rendvédelmi szervekkel.
S, hogy miért?
A választ a ma délután EMMI kontra HÖOK egyeztetésben (ahová Hallgatói Hálózatot NEM hívták meg), valamint Orbán levelében kell keresni.
A Fideszt, a kormányt, Orbánt meglepte a hallgatók tüntetése, hivatal foglalása.
Orbán leveléből kiderült, hogy elhitték: az, hogy a hallgatókat képviselő szervezetek nem borítták rájuk helyben az asztalt, azt jelenti, hogy nem lesz felháborodás, nem lesznek tüntetések, vagy, ha mégis, azon szórványosan vesznek részt a fiatalok.
Tévedtek, nem kicsit, nagyon!
Ugyanis, az elmúlt két év mindenki számára egyértelművé tette, hogy a kormánypárt(ok) által folytatott "egyeztetések, tárgyalások" semmi mást nem jelent, mint a kormány kinyilatkoztatásait: "Ez lesz, oszt jó napot!"!
Az emberek megértették, hogy a kormánnyal szemben nem lehet "zöldasztalnál" érdemben fellépni, marad az utca, a békés demonstrációk sora.
Az utóbbi hetek parlamenti történései (az ominózus Gyöngyösi-ügyről beszélek) rávilágított arra, hogy a kormány, a kormánypártok szava köszönő viszonyban sincsen tetteivel! Egyetlen egy tisztességes elhatárolódást hallhattunk a kormány részéről ebben az ügyben, Fónagy Jánostól, ellenben a kormány egésze, Pintér asszisztálásával eltűri, hogy rendőri biztosítás mellett december 8-án Budán újra Gárda-avatást tartsanak!
Orbánék pofont kaptak a fiataloktól, azoktól a fiataloktól, akik elviekben szavazóbázisukat jelenti!
A bekapott pofon után kármentés zajlik: a kormánypártok soraiból már hallatszanak a "az-úgy-volt-hogy-nem-is-igy-lesz" hangok, Orbán kapkodva levelet ír, Balog meg berendeli a HÖOK vezetőjét!
Nyilvánvalóan csak a HÖOK-ét, hiszen e szervezet a Fidesz "házi egyetemi hálózata", így nem fordulhat elő, hogy valaki az ő soraikból a kormánnyal szembe menjen.
Nyilvánvaló, hogy Orbán szerdán nem jelenik meg a hallgatók tüntetésének következő állomásán, a Budapesti Műszaki Egyetemen. Nem jelenik meg, mert a döntést már meghozta, maximum enged egy kicsit a követelésnek, és mondjuk 10 ezer helyett lesz 12 ezer államilag finanszírozott hely a felsőoktatásban.
A célt kijelölte: Magyarország! Irány a szakadék!
Az a politika azonban, amelyet fiatalok nem támogatnak, nem lehet sikeres! Annak a politikának nincs jövője, mert a politika alapvető lényege, hogy a jövővel kell foglalkozzon, s ne a múltat restaurálja Horthy-szobrokkal, Nyírő Józseffel, Wass Alberttel.
A demonstráló egyetemista fiatalok hátat fordítottak a Fidesz politikájának, s ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a Kossuth téren megjelenő Novák Elődöt "Nácik haza!" kiáltással fogadták!
Egyértelművé vált: a kormány nem fog ismételni 2014. tavaszán, regisztráció ide, nekik kedvező választási törvény oda!
A végjáték elkezdődött!
Muhari László
Választókerületi koordinátor
MSZP Óbuda-Békásmegyer