én megértem, hogy ez a meleg megviseli Kövért is. De ennyire...

én megértem, hogy ez a meleg megviseli Kövért is. De ennyire...

A cikk a Magyar Hírlapban jelent meg. De annyira blőd benne Kövér, hogy gondoltam, itt is olvasható legyen, mit művel a hőség egy amúgy sem ragyogó elmével.

"Kövér Lászlót fárasztja a különféle nagyhatalmak folyamatos kioktatása, az őt kritizáló Elie Wieselnek, a Nobel-békedíj tulajdonosának pedig azt üzeni: vele ellentétben az ő száját soha semmilyen népcsoport vonatkozásában nem hagyta el olyan mondat, hogy a lelkében a gyűlöletnek mindig helyet kell hagyni. A Magyar Országgyűlés és a Fidesz választmányának elnöke a Magyar Hírlapnak adott interjúban arról is beszélt, hogy nem ért egyet Németh Zsolt államtitkárral, aki együttműködésre törekszik az RMDSZ-szel. Kövér László elismeri, hogy a januári békemenet csattanós válasz volt az Orbán Viktor ellen puccsot fontolgató köröknek.



– Most akkor önök nézik tétlenül az antiszemita provokációt, ahogyan azt az ötven amerikai képviselő állította, vagy az USA kormánya, amely nem záratja be a magyar nyelven uszító, de ott székelő újnyilas portált, miként azt Orbán Viktor írta válaszul?

– Egy közép-európai kis nemzet tagjaként egy kicsit fárasztó már elviselni a nagyhatalmak különböző személyiségeinek folyamatos kioktatását. Huszonkét éve megy ez, előtte pedig egy másik hatalom vezetői oktattak ki bennünket állandóan. Igaz, hogy egy kicsit más módszerekkel, de a hozzáállás, a mentalitás nem nagyon változott. Nem kellene rajtunk számon kérni azt, ami az Egyesült Államok liberális rendszerében nyomokban sem lelhető fel. Mi például tiltjuk a kommunista és náci diktatúrák bűnei­nek tagadását, amíg ott bárki bármit mondhat. Megjegyzem, az anonim internet lehetősége világszerte kiiktatta a közlő felelősségét, így a józan erkölcs is kiveszőben van. Senki nem felelős azért, amit ír, s ez nagyon sok emberből a csőcselékösztönt hozza ki. Ez a folyamat iszonyatosan rombolja a civilizációnkat és a több ezer éves értékeinket. Magyarországon a baloldalnak hosszú ideig csak egy Szabó Albert és egy Bácsfi Diána nevű operettnáci futtatására tellett, mára azonban – köszönhetően az országot gazdasági, szociális és erkölcsi válságba juttató kormányzásuknak – megváltozott a helyzet: valóban bent ül a parlamentben egy radikális párt, nem is csekély támogatottsággal, s e párt jó néhány megnyilatkozása igenis megérdemli a szélsőséges jelzőt. Valóban vannak itthon is a tömegkommunikáció említett átalakulásából adódóan olyan internetes fórumok, ahol nyílt antiszemita, náci uszítás folyik. Hozzáteszem, hogy a miniszterelnök teljesen pontosan idézte fel az amerikai képviselőknek, hogy mi ezeken a fórumokon „zsideszesek”, „zsidóbérencek” vagyunk. Ha számításba vesszük, hogy a kommunista diktatúra örököseinek szitokáradatában meg nyilasok, akkor alighanem jó helyen állunk.

– Önt nemkívánatos személlyé nyilvánították Izraelben, ez elég radikális és barátságtalan lépés.

– Ez ebben a formában nem történt meg, ha megtörtént volna, meglehetősen súlyos lépés lett volna. Maradjunk annyiban, hogy a jeruzsálemi Wallenberg-megemlékezésen – miután én hivatalosan lemondtam az utazást – a magyarországi Wallenberg-emlékév fővédnöke, Áder János köztársasági elnök úr lesz jelen a képviseletünkben.

– Elie Wiesel is önt oktatta ki. Akárhogy is nézzük, egyesek szemében most ön a kormány antiszemitája.

– Mióta a posztkommunista baloldal kénytelen elviselni, hogy szabad választásokat lehet tartani Magyarországon, s a polgári pártok pedig néha arra az arcátlanságra vetemednek, hogy ezeket megnyerik, azóta ez minden jobboldali kormánnyal megtörtént, és meg is fog történni. Antall József kormányával szemben ez a hecckampány éppen úgy lezajlott, ahogy az első Orbán-kormánnyal szemben is. Ürügy volt és lesz is. Ha Csurka ment az MDF-ből, még ott maradt Kónya Imre vagy Lezsák Sándor. Nem örülök neki, hogy a Fidesz politikusai közül éppen én vagyok a támadások látszólagos középpontjában, de nyugodtan alszom, mert tudom, minden engem ért minősítés igazságtalan és méltánytalan. Ami pedig a Nobel-békedíj tulajdonosát illeti, vele ellentétben az én számat soha semmilyen népcsoport vonatkozásában nem hagyta el olyan mondat, hogy a lelkemben helyet kell hagyni a gyűlöletnek. Ebben a vitában ugyanakkor a mi részünkről csak a türelemnek és a megértésnek van helye, minden más csak a gyűlöletet szítaná.

– Az RMDSZ múlt hét végi „kisparlamentjén” azt indítványozták a párt egyes vezetői, hogy élve az unió adta lehetőségekkel induljanak el a következő magyarországi választásokon, mintegy fricskát nyomva az ön orrára, amiért beavatkozott az erdélyi helyhatósági választásba. Elképzelhetőnek tartja, hogy azok a határon túli magyarok, akik a Fidesz–KDNP-kormány jóvoltából kaptak állampolgárságot, egy RMDSZ-klónt szavazzanak be a budapesti Országgyűlésbe?

– Ez egy komolytalan ötlet.

– A Népszabadság két címlapot szánt rá.

– Attól komolyabb lesz? Különben meg minek nekik még egy magyarországi párt? Az RMDSZ vezetése nagyon régóta az MSZP-vel ápolja a legszorosabb kapcsolatot, amiben persze nincs semmi meglepő, hiszen mindkét párt ugyanolyan bolsevik gyökerekből táplálkozik, az erkölcseik, mentalitásuk és érdekeik is közösek. Mindkét párt „kívülről” vezérelt, s mindkettő azon dolgozik, hogy az erdélyi magyarság számára Budapest megszűnjön orientációs pont lenni. Az RMDSZ vezérkara alig több mint három évvel a 2004. december 5-i népszavazás után szemrebbenés nélkül elfogadta annak a Gyurcsány Ferencnek a támogatását, aki az általa vezérelt uszító kampánnyal a nemzetárulás minősített esetét valósította meg.

– Azt sejtjük a szavaiból, hogy nem igazán ért egyet Németh Zsolt külügyi államtitkárral. Ő a napokban azt mondta, hogy „a magyar kormány kész a korábban okozott sérelmek meghaladására, s együttműködésre törekszik a Most-Híddal és az RMDSZ-szel”.

– A kormánynak van egy világos irányvonala, és lehet, hogy lemaradtam egy brosúrával, de nem úgy tudom, hogy ez a hivatalos álláspontunk. Egyébként meg mit is kéne meghaladni? Az RMDSZ az erdélyi magyarság legitim képviselője, és mint ilyennel a mindenkori magyar kormány kapcsolatot tart fenn. A magyar kormány nincs abban a helyzetben, hogy bármiféle – úgymond – sérelmeket számon tartson vagy meghaladjon. A kormány a nemzetpolitikai céljaink megvalósításához partnereket és szövetségeseket keres, és ezekkel érzelmek nélkül együttműködik. Más kérdés, hogy mint a Baltikumtól a Balkánig terjedő posztszovjet térség leghosszabb időt kormányon töltött pártjának, azaz az RMDSZ-nek a román politikai elithez sikeresen integrálódott „főtisztjei” felelősek az erdélyi magyarság drámai fogyásáért, gazdasági és társadalmi elsúlytalanodásáért és politikai jogai­nak folyamatos kétségbe vonásáért, megnyirbálásáért, az autonómia célkitűzésének elsikkasztásáért. Ami pedig Bugárékat illeti: a Most az a szlovák párt, amely sajátos érdeklődést mutat a magyarkérdés iránt.

– A Frankfurter Allgemeine Zeitung publicistája szerint Victor Ponta és személy szerint ön nagyon sokat ártott a kiváló román–magyar viszonynak és a magyar kisebbségnek. Azt is írják, hogy a budapesti nemzetpolitikában hiányzik egy kormányzó kéz, aminek a Külügyminisztériumban lenne a helye. Nem lehet, hogy Németh Zsolt, illetve ön és Semjén Zsolt esetében csak a jó rendőr–rossz rendőr módszer tudatos alkalmazásáról van szó?

– Mindenkinek el kell döntenie itt is, Erdélyben is, a Felvidéken is, hogy mit vall. Azt, amit a magyar alaptörvény és a nemzeti összetartozás törvénye, amely világosan rögzíti, hogy a magyar nemzet különböző országok fennhatósága alatt áll, de szerves egységet alkot? Vagy azt, amit egyes – egyébként a Fidesz-kormány intézményeiben is fellelhető – politológusok, történészek írnak, hogy a magyar nemzet „szétfejlődést” mutat? Aki az utóbbit képviseli, ideoló­giát nyújt a magyar nemzet egységének szétszabdalásához, s ennek a gondolatnak egyenes következménye, hogy „Budapest ne szóljon bele” a határon túli magyar politikába és viszont. „Felejtsük végre el a múltat” és egymást! Köntörfalazás helyett színt kell vallani, nem mellébeszélni. Az elszakított nemzetrészek politikusainak egy része az otthoni pozíciószerzés, a csip-csup alkuk és előnyök oltárán feláldozta a nemzet stratégiai céljait és egységét. Ők a kinti megbízóik érdekét képviselve a helytartó szerepét töltik be a túszhelyzetben lévő magyar kisebbség körében. Éppen, hogy ők alakítják a „jó rendőrt”, aki rávezeti a foglyokat arra, hogyan viselkedjenek, hogy a „rossz rendőrök” ne bántsák őket olyan nagyon. Ne akarjanak például a rendőrökkel egyenjogúak, azaz szabadok lenni. S hálából a „jó rendőrök” a „rosszaktól” néha kapnak egy-két újabb csillagot a váll-lapjukra.

– Eltemetik-e valaha Nyirő Józsefet a szülőföldjén, vagy majd itt adjuk meg a végtisztességet a pesti Nemzeti Sírkertben?

– A kérdés is furcsán hangzik. Még az elítélteknek, politikai kivégzetteknek, háborús bűnösöknek is jár a temetés joga. Nem ismerek olyan szabályt, még Romániában sem, ami alapján ezt megtagadhatnák. Tehát Nyirőnek akkor is joga lenne a végakaratának megfelelő helyen nyugodni, továbbá az ő hamvai feletti jogokat gyakorló Magyar Országgyűlésnek akkor is joga lenne őt oda temetni, ahova csak akarja, ha Nyirőről mindaz igaz lenne, amit róla hazudnak. Egyébként a problémamentes előzmények alapján hogyan gondolhattuk volna, hogy az új román kormány Bunta Levente udvarhelyi RMDSZ-es polgármester közreműködésével gáncsot vet, miközben Erdélyben utcák, terek viselik Nyirő nevét, és még a Ceausescu-rezsim is nyugdíjat folyósított az özvegyének? Nyirő műveiből az emberszeretet árad, ezért tiszteljük őt, nem másért. A temetésről jelenleg még semmit nem tudunk. Izgatottan várjuk, hogy a polgármester úrnak sikerül-e hibátlanul kitöltenie egy tenyérnyi űrlapot.

– Miért kellett huszonkét évet várni rá, hogy elvegyék a kommunista funkcionáriusok kiemelt nyugdíját?

– Nem ilyen egyszerű a kérdés. Az Antall-kormány egyszer már elrendezte ezt, de érdekes momentuma a rendszerváltozásnak, hogy Horn Gyula kormánya csendben visszacsinálta a döntést. Kétségtelenül megszavazhattuk volna hamarabb is ezt a jogszabályt, de mentségünkre szolgáljon, hogy két év alatt több mint négyszáz törvényt fogadtunk el. Volt dolgunk ezenkívül is bőven.

– Ön szerint győzelemmel, fegyverletétellel vagy ügyes békekötéssel ért véget a gazdasági szabadságharc?

– Ha az IMF-tárgyalások küszöbönálló megkezdésére gondolnak, akkor se egyik, se másik. Mi egyébként sem különböző nemzetközi szervezeteket akarunk legyőzni, hanem a bennünket illető szuverenitásunkat szeretnénk megőrizni, illetve visszaszerezni. Osztom a miniszterelnök úr pozitív véleményét Matolcsy György munkájáról, még akkor is, ha olvasom a különféle jobboldalinak számító elemzők kritikus tanácsait, például az önök lapjában. Ők ugyanis éppen azt ajánlják, amit a másik oldalon egyértelműbben és köntörfalazás nélkül, hogy nem kell itt új dolgokat kitalálni, hanem a jól kipróbált úton kell haladni. Csakhogy nem lehet egyszerre két ellenkező irányba vágtató lovat megülni. A „jól kipróbált”, az úgynevezett realitások kockaköveivel kirakott út oda vezetett, ahova 2010-re kilyukadtunk. Mi egészen mást teszünk. A kormány a középrétegeket hozza kedvezőbb helyzetbe, hogy azok ne veszítsék el az adófizető képességüket, sőt: minél többen legyenek, akik dolgozni tudnak, s nevelik a jövő adófizetőit, azaz államalkotóit és nemzetfenntartóit. A hiányzó pénzt pedig máshonnan, a bankoktól, multiktól szedjük be, mert onnan, ahonnan 2010 előtt rutinszerűen elvették, már nincs mit.

– Így utólag visszatekintve, az év elején, amikor a kormány és az unió vezetői, illetve az atlanti térség megmondóemberei közti feszültség a tetőfokára hágott, valóban volt reális esély arra, hogy Orbán Viktort egy puccsal elmozdítsák a helyéről?

– Volt ilyen próbálkozás, ha reális esély nem is. Nyugodtan hihetünk például Charles Gatinak, a mindenkori demokrata párti amerikai külügyminiszter befolyásos magyarügyi tanácsadójának, aki meg merte engedni magának, hogy több interjúban is azt nyilatkozza: ha nem megy demokratikus úton, más módon kell eltávolítani Orbán Viktort.

– A békemenet azért csattanós válasz volt.

– Kétségkívül. Ha ez a békemenet a rendszerváltozás hajnalán vonul végig, sok minden egészen máshogy alakul.

– Két év alatt olyan mértékben újították meg az állam működését, mint a magyar parlamentarizmus hajnalán vagy a rendszerváltozás idején. Önnek mekkora szerepe volt a reform levezénylésében?

– A munka oroszlánrésze a kormányra és a kormánypárti frak­ciókra hárult, én csak azt tettem, ami minden házelnök kötelessége. Biztosítottam ehhez a működőképes parlamenti hátteret. Irdatlan mennyiségű jogszabályt fogadtunk el, tulajdonképpen egy teljes államreformot hajtottunk végre, letettük a rend helyreállításának és megszilárdításának törvényi alapjait. Súlyát tekintve ez az államreform egyenértékű a rendszerváltozással, de azért nem használom az új rendszerváltás kifejezést, mert ami történik, az a rendszer korrek­ciója, az elmúlt két évtized tapasztalatai és az új kihívások alapján. Fenntartható, biztonságos államot akarunk nyújtani az emberek adó­jáért cserébe. Lakható otthont egy erősödő nemzet számára.

– Mielőtt 2006 őszén elfogyott volna körülötte a levegő, Gyurcsány Ferenc is folyamatosan az államreformról beszélt. Neki miért nem sikerült?

– Az értékrendünk, az emberről és a társadalomról alkotott kép a lényeg. Orbán Viktornak és a Fidesz–KDNP-nek van értékrendje és ebből fakadó jövőképe. Gyurcsány Ferencnek és a politikai baloldalnak viszont soha nem volt ilyen. Ők a tizenkét éves kormányzásuk során állandóan csak a külvilág vélt vagy valós elvárásaihoz akarták igazgatni a valóságot, mindegy, hogy mibe kerül. Tőlük annyira telik, hogy hazug rendszereket hoznak létre, ha pedig elverik a pénzt, akkor megkísérlik másokon behajtani.

– Mire véli, hogy a Medián szerint – az államfő után – Mesterházy Attila a legnépszerűbb politikus?

– Ez azért van, mert nyilván Mesterházy a legokosabb, legtehetségesebb és legmegnyerőbb személyisége a magyar politikának. De hagyjuk a vicceket! Ha úgy nézzük a felméréseket, hogy a félidőre melyik kormány népszerűsége mekkora mértékben csökkent, akkor nem állunk rosszul, és most kezd csak beérni, amiért két éven át dolgoztunk, egy nagyon nehéz nemzetközi helyzetben, nagyon brutális örökséget cipelve. Megkockáztatom, hogy az Antall-kormány sem szembesült akkora nehézségekkel, mint a mostani. Mesterházy MSZP-jének erénye annyi lehet a választók szemében a nagyon aranyos, de nem is létező LMP-vel és a rendszerellenes dühöt, a kiábrándultságot meglovagoló destruktív Jobbikkal szemben, hogy az mégiscsak egy látszatra létező és pártra hasonlító szervezet.

– És mit gondol, meddig melegít még az öltözőben Bajnai Gordon, akit köztudomásúan nagyon befolyásos körök szemeltek ki az Orbán Viktort legyőzni hivatott olajfa-koalíció élére?

– Olyan baleset, hogy a pénztőke lieblingje jut politikai lehetőséghez, bármelyik volt szocialista országban előfordulhat. Sőt – mint láthattuk – nem csak errefelé. Ténykérdés, hogy nemcsak itthon, de külföldön is sok politikai és pénzügyi csoport reménye, hogy Bajnaival maguk mögött tudhassák azt a kínos állapotot, amit számukra a Fidesz-kormány létezése jelent. Ám hogy 2014-ben a rajtvonalnál ott lesz-e végül Bajnai Gordon, az sok mindentől függ. Legfőképp attól, hogy milyen állapotban lesz addigra az ellenzék. Azt kell mondanom, megértem, ha Bajnai nem sieti el a döntést.