Az (elkerülhetetlen) szerkezeti reformok nevű sámán tánc, amelyet a magyar közgazdászok nagyjából a kilencvenes évek közepe óta járnak, szinte párját ritkítja. A páratlansága abban áll, hogy bármely színezetű kormányzati összeállás esetében se kelljen azokat megvalósítani, már ha a közgazdász ember kormányzati pozícióba kerül. Ha nagyon erőltetné, mint anno Bokros, akkor repülés van,de rögtön, sőt, már akkor is repülés van, ha a közgazdász ember szólni merészelne, mondjuk a miniszterelnökének,hogy valami nagyon nem stimmel. Ilyen eset volt Chikán Attila esete Orbán Viktorral, még az előző Fidesz ciklus idején.

Mára még bonyolultabbá vált ez az egész, mert a kormány most már szinte minden héten kénytelen megígérni azokat a bizonyos szerkezeti reformokat. Olyannyira sikerült az elmúlt hónapok kormányzati cselekvésével elkápráztatni mindenkit orbi et urbi, hogy államháztartási kérdésekben a kettőig elszámolni képesek tényleg dicsérnek, hogy hát, ilyet aztán…, tényleg, még nem is láttak, és hogy ez valóban nagyon érdekes. A gond ott van,hogy miután mindenki jól kicsudálkozza magát, fel is teszik rögtön a kellemetlen kérdést : " Mikor tetszenek belefogni a szerkezeti reformokba ? "

Az írás további része itt olvasható.