Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Orbánügyi sajtótájékoztató

2010. április 25. - Harun al Rasid

Hölgyeim és uraim! Köszönjük a megtisztelő figyelmüket, és engedjék meg nekem, hogy a színpadra szólítsam Dr. Demokrata Istvánt.

( taps, ováció )

- Köszönöm, kedves egybegyűltek, hálás vagyok, hogy ennyien összegyűltek ezen a sajtótájékoztatón. Először is ezzel kezdeném:  igen, megcsináltuk! Megcsináltuk, hiszen  a döntéshozók megszavazták az indítványunkat, miszerint 2/3-os többletforrás állhat a rendelkezésünkre a következő években. Mit is jelent ez kedves hölgyeim és uraim? Nem mást, mint, hogy véget vetünk az alaptalan támadásoknak.Egy teljesen új utat nyitunk az országnak, amelyen végighaladva eljuthatunk a teljes felzárkóztatásig. Nehéz időszak áll mögöttünk! Emlékszem, amikor évekkel ezelőtt elkezdtük kidolgozni a munkatársaimmal ezt a javaslat csomagot, és még kevesen hittek a sikerében. Azt mondták sokan, hogy az országban hiányzik egy megfelelő támogatói réteg, amely elfogadna egy ekkora volumenű változást, és tessék, még is megcsináltuk. Itt állok most maguk előtt és a társaimmal együtt megnyertük a megfelelő mennyiségű szavazatot az Orbánügyi minisztériumnak, hogy zavartalanul tudjon működni. Nem volt egyszerű, de megcsináltuk. Külön köszönetet mondok azoknak a kollégáknak, akik mindig mellettem álltak, és hittek a sikerünkben. Köszönöm, és maguknak is hölgyeim és uraim!

( a riporterek kérdeznek )

- Kedves István! Kik a feltételezett elkövetők, akik sorozatosan támadást intéztek a minisztérium ellen?

( vakuk villanása, mindenki a pódiumra figyel )

- Az embereink azonosították az elkövetőket, de kilétüket egyenlőre nem kívánjuk a nyilvánosság elé tárni. Fogalmazzunk úgy, hogy most megfigyelés alatt állnak. Alkalomadtán megkapják a kellő büntetést a tetteikért, de haladjunk csak szépen sorjában. Most az a legfontosabb feladat, hogy stabilizáljuk a kialakult helyzetet, majd elkezdjük a javaslatunkban foglalt kötelezettségeink teljesítését. Nem lesz egyszerű feladat, de vállaltuk! Ehhez kaptunk megfelelő mennyiségű támogatást és nem szeretnénk becsapni a döntéshozóinkat.

- Mi szerepel a csomagban?

A csomag összetétele nem teljesen nyilvános, de annyit mondhatok, hogy egy olyan védelmi vonal kiépítését tartalmazza, amellyel lehetőség nyílik hosszú időn keresztül biztosítani a megfelelő intézkedési folyamatokat. Úgy hiszem, hogy nincs akadálya annak, hogy az intézmény zavartalanul kezdje meg a munkáját és hosszú évekig az emberek érdekeit szolgálja.

- Mik szerepelnek az első lépések között?

- Az intézmény megfelelő védelmi vonalának a kiépítése a legfontosabb stratégiai feladatunk. Ennek a kiépítésére már megalakult egy belső bizottság, amely képes rövid időn belül megszervezni a munka leghatékonyabb kivitelezését és megoldani az idő közben felmerülő problémákat.

- Kik vannak a bizottságban és ki áll az élükön?

- Természetesen a bizottságban az intézmény munkatársai foglalnak helyet és az élére is belső személyt választottunk. Úgy gondolom, hogy a legmegfelelőbb emberek dolgoznak benne és rövid időn belül eredményeket fognak felmutatni.

( hangos éljenzés, zene, az emberek mulatoznak )

- Köszönjük még egyszer a megtisztelő bizalmat, ígérjük, ne fognak bennünk csalódni!

( ordibálás, fegyverek ropogása hallatszik a távolból, aztán hirtelen csend )

- Látják, kedves egybegyűltek, ilyen hatékonyan fogunk működni, mint ahogy ez a rögtönzött bemutató is szemléltette. Visszaverjük a támadásokat és lecsapunk az elkövetőire.....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása