elhallgatott tények
elhallgatott tények
Új sorozatot indítunk a Kádár rendszer igazságszolgáltatásának sajátosságairól. Közlője Kopácsi-Gelberger Judith, alapja Dr. Kopácsi Sándor tanulmánya, 1976 Torontó.
Visszatérve Reki válaszára a gyermekkivégzésekkel kapcsolatban, hogy nem lát különbséget a harc közben szovjet csapatok által lelőtt, vagy ugyanezen cselekményért néhány héttel később végrehajtott büntetés között. Ehhez nem kell kommentár. A Rajk, Kádár, szoc.dem és egyéb konstrukciós perek aktív résztvevője, fércelője, hogyan is látna különbséget? De nem kell hozzá jogászi képzettség sem, csak a józanész, hogy mekkora különbség van a két cselekmény között.
Nem vonja kétségbe senki: a katona egyféleképpen járhat el - akár igazságosnak, akár igazságtalannak látja azt a harcot, amit rákényszerítenek – lőni kell a vele szembenállóra. A fegyver személytelenné válik, mert csak a mögötte lévő megölése vagy megsebesítése védi meg a katonát. A katona öl, hogy ne öljék meg. Ez a harc törvénye és a katona önvédelmi cselekedete. Ezt nem lehet bűnül felróni egyetlen katonának sem.
Amint a harc megszűnt, más törvények érvényesülnek és pedig a jogi törvények, amelyek egyetlen kultúrállamban sem mondják ki, hogy a társadalmi kataklizmák teljes jogú cselekvőképes személlyé avatják a gyermekeket és a fiatalkorúakat. A német fasiszták alkalmazták ezt a módszert az elfogott fiatalkorú partizánokkal szemben.
Az ügyészek és bírák között mindég lehetett találni bármilyen törvénytelen cselekedetre végrehajtót, meg kell azonban mondani, hogy semmi nyomát nem találtuk annak, hogy ezeket a gyermekeket "törvényes” bírói utón, tehát ügyész és bíró közreműködésével ítélték volna el. Valószínűnek látszik, hogy az ÁVÓ terror különítménye hajtotta végre e rémtetteket, szó szerint értelmezve a fejet-fejért elvet. A későbbi perek idején, amikor legalább a formára kellett adni és napokig, vagy hetekig is eltartott egy-egy nagy létszámú vádlottakból álló per tárgyalása, a különítmény tagjai nosztalgikusan emlegették a „forradalmi tettek napjait”, amikor sommás egyszerűséggel lőttek agyon „szökés közben" az ellenséget.
A gyermekek brutális kivégzésére ma sem találok feleletet. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy egy szuperhatalom ne bírta volna el, hogy ha időlegesen is, de rövidnadrágos gyerekek mérjenek rá katonai vereséget. Vagy voltak köztük a kegyetlenségük mellett olyan misztikus hitűek, akik úgy hitték, hogy a megrendült birodalom építményét már csak ezeknek a kis "Kőműves Kelemenkéknek” a vérével lehet tartósan egyberagasztani?
Nincs felelet rá, de a mongol hordák budapesti tatárjárása alatt történtek meg ezek a szörnyűségek és ma sem tudjuk, hogy a megszállókat, vagy a lakájaikat vádolja-e bűncselekmény.
A gyermekek és fiatalkorúak kivégzése olyan vihart kavart pártberkeken belül is, hogy szinte egyik napról a másikra megszűntek, de az ÁVÓ-sok újabb találékonysággal küldték vesztőhelyre a fiatalkorúakat. A 17-18 éves korhoz közelálló felkelőket Dr Kiss, Nagy, és Kovács álnév alatt élő tanácsok halálraítéltek úgy, hogy az ítéletet csak a 18. születésnapjukon lehetett végrehajtani. Ezeknél a fiataloknál a nagykorúság napja a haláluk napja is volt egyben.
Ördögi gondolat volt ez is, a korlátozott cselekvőképességű személyt, nagykorúságának napján kivégezni, vagy azon a napon halálra elítélni. A nagykorúság nem visszamenő hatályú a cselekmény elkövetésének idejére. Csak a szocialista, dialektikus gumitörvények szerint lehet minden gaztettet "törvényessé” tenni.
Megtorlási listán a honvédség tisztjei és katonái
Nem beszélek azokról, akik átálltak és a felkelő alakulatok keretében harcoltak, bár a törvényes Nagy Imre kormány és az MSZMP első titkára Kádár János Őket dicsőséges forradalmároknak nyilvánította.
Hanem azokról az alakulatokról, amelyek parancsra cselekedtek, pl. objektumot, laktanyát, utakat őriztek és eközben érte őket a szovjettámadás. Sok helyen előfordult, hogy viszonozták a tüzet és komoly veszteségeket okoztak a támadóknak. Nem egy kiskatona csak az őr kötelmei; a szolgálati szabályzatban előírtak szerint járt el a meglepetésszerű támadókkal szemben. A nemzetközi jog védi a katonát, ha szolgálati kötelmeit a parancs értelmében látja el. Senki ezért felelősségre nem vonható.
A magyar hadbíróságok tömegesen hozták a halálos ítéleteket az alakulatok parancsnokától le a lőszert adogató tüzérig. A leghírhedtebb tömeg-gyilkos Dr. Ledényi ezredes a katonai bíróság elnöke volt, akit miután egy temetőbe való áldozatot "termelt", vezérőrnaggyá léptették elő.
Példaként említem meg a Budapest déli részén szolgáló légvédelmi tüzér alakulat tisztjeit és katonáit, akik nov.4.-én hajnalban a Tököl felől támadó szovjet páncélosok tüzet viszonozták és kilőttek több páncélos és csapatszállító járművet, többek között 2 vagy 3 teherautót, amelyen ÁVH-sok voltak. Az alakulat parancsnokától (Mecséri ezredes) a honvéd kiskatonáig mindenkit kivégeztek a hadbírósági ítéletek alapján.
Kádár János 1956. november 1-én még, mint pártfőtitkár úgy nyilatkozott, hogy fegyverrel a kezében ellenáll. Nem sokkal később a katonákat, akiknek feladata és hivatása támadás esetén az ellenállás, ugyanezen személy utasítására tömegesen lemészárolják.
Az 1849.-es magyar szabadságharc bukása után a nemzet nem sok jót várhatott az osztrák Haynautól, aki még nőket is megkorbácsoltatott, és akit emiatt „bresciai hiéna” jelző is díszített. Az aradi 13 kivégzése is az Ő nevéhez fűződik. De a megtorlásban még ő sem ment túl a legfőbb honvéd tábornoki kar, vagy a vezérkar tisztjein. A honvédség tagjait, altisztjeit és tisztjeit az osztrákok közlegényként besorozták az osztrák armadához és szétszórták a birodalom különböző helyőrségeibe.
A közkatonákat is akasztató, Ledényi féle hadbírók még Haynau képzeletét is túlszárnyalták.
Meg kell jegyezni, hogy a nyugati közvélemény felháborodása már 1849-ben is arra kényszerítette az osztrák kamarillát, hogy félretegyék a kegyetlen Haynaut. Haynau megtudta, hogy hűséges parancsvégrehajtásának ez lesz a személyes jutalma és a parancs vétele előtt számos halálraítéltnek kegyelmet adott és ezeket szabadon is engedte, hogy borsot törjön az elbocsájtók orra alá.
Vajon a Reki félék hasonló helyzetben nem inkább sietették volna a hóhért, hogy minél több legyen az áldozat, amíg a hatalom tart?
Nem feltételezés ez Reki és társairól, hiszen e téren már bemutatkoztak 1955-ben. 1955 őszén Adenauer moszkvai látogatása eredményeként Hruscsovval egyezmény született. A Gulágok ontják a háborús bűnökért elítélt SS katonákat, tiszteket, civileket. Magyarországon is haladnak keresztül szerelvények. Mivel e szabadulók német állampolgárok és szovjet kísérettel mennek, az ÁVH itt még nem léphet pályára.
Néhány nap múlva magyar szabadulók jönnek. Ezeket az ÁVH-sok veszi át, nem azért, hogy szabaduló levelet, vagy a személyi igazolványt átadják, hanem hogy újabb tortúrának vessék alá a Gulágról hazatérőket. Ezek a szerelvények hozzák haza azokat a magyar idegenlégiósokat, akik indokinában átálltak Ho-Si Min csapatok oldalára. Többen kitüntetést kaptak, de a többiek is rendelkeztek a Ho-Si Min által aláirt menlevéllel, amelyben érdemeik jutalmául kérik a szocialista országok hatóságait, hogy segítsék őket mielőbb, hogy hazájukba visszatérhessenek.
Az agytröszt összeül: Rajnai Sándor, Balázsi Béla, Szalma József, Ferencsik József, Kucsera, kiagyalják a jogi formulát, „Bűntett a népek békéje ellen", idegen zsoldos hadsereg kötelékében elkövetve.
A menlevéllel együtt 10 éveket ad a kijelölt bíróság az idegenlégiósoknak. A többieket is hónapokig gyötrik, míg 1956 tavaszán az új szellő őket is kifújja az ÁVH kezéből.
Ki a felelős a sortüzekért?
A Horthy rendszer néhány munkások és parasztokra nyitott csendőrsortüze ma már a történelem lapjairól vádolja a letűnt rendszer terror akcióit. Ezeket, mint népellenes cselekedeteket örökítik meg.
Vajon a magát Munkás-Paraszt Kormánynak nevező hatalom, hogyan magyarázza, hogy a tüntető salgótarjáni, diósgyőri, tatabányai, pécsi stb. munkások, asszonyok és gyerekek ellen a sortüzet használja megoldásként? Egyszerű. Nem vállalja! Sőt, letagadja! Ellenséges provokációként állítja be. Mint ahogy az október 25.-én a parlament előtti ÁVH-s vérengzést is.
Csodálatos dolog. A politikai rendőrség ezrével küldi bíróság elé az "ellenforradalmárokat". Minden személyt tud minősíteni és besorolni, csak az október 25.-i parlamenti sortűz és a november 4. utáni asszony és gyermekgyilkosokat nem tudta megtalálni.
Egy ország tudta, azért mert a tettes nem nyomoz saját maga után.
A parlamenttel szemben lévő épületet október 23.-án este szállta meg az ÁVH karhatalmi alakulata. A környező utcákban is helyeztek el tartalék egységeket. Október 25.-én a parlament előtt tüntető tömegre váratlanul tüzet nyitott a Földművelésügyi Minisztérium tetőzetéről egy ÁVH-s géppuskás különítmény. Az emberek a Parlamentbe kerestek menedéket és a szovjet tankok tüzet nyitottak a Földművelésügyi Minisztérium tetején lévő ÁVH-s állásokra.
A környező utcákba menekülő asszonyokat és gyereket váratlanul kereszttűz alá vette a Gyermekvédelmi osztályt megszállva tartó ÁVH különítmény. Ezek voltak az „ellenforradalmi provokátorok”, akiket játszi könnyedséggel meg lehetett volna találni a vezénylési napló alapján.
Szovjet vesztesség lista
Sok vita, de inkább találgatás folyt jogászi körökben, hogy vajon van-e olyan ember, aki ismeri a szovjet veszteséglistát, mivel a halálos ítéletek száma egyre növekedett.
A legsötétebb Rákosi korszak napjait is túlteljesítették. Volt olyan nap, amikor a hóhérok nyolc akasztófával dolgoztak és már nemcsak a gyűjtőben, de a Fő utcában /Gyorskocsi utca/ amely házak közé van beékelve, mindenki tudta, hogy amikor a teherautó motorokat egyszerre túráztatni kezdik, akkor a szovjet haladó hagyományok nyomán a kivégzésre vitt áldozatok utolsó búcsú szavait nyomják el. A jól értesültek 3 és 10 ezer közötti számokról beszéltek. Az orosz veszteségek ellenében ennyi halálos ítéletet kellett teljesíteni.
Itt került ismét a vita középpontjába, hogy a veszteségekbe az oroszok beszámolták-e a Gyűjtőben általuk kivégzett szovjet katonákat. Ezidőtájt már eljutottak hozzánk azok a hírek is, hogy nemcsak a Gyűjtőben /amiről ellenőrzött tudomásunk volt/ de különböző Budapesti és vidéki szovjet laktanyákban is végeztek ki saját tisztjeikből és katonáikból számosat, nem beszélve a Gulágokban történt felelősségre vonásokról, ahol a legenyhébb ítélet is 10 évnél kezdődött. Ezek ellenőrizhetetlen hírek és számok voltak. A tanácstalan tanácsadók is eltűntek és helyükbe a „manikűrösök” garnitúrája ítélt elevenek felett, hogy mielőbb holtakká váljanak. Több vidéki szovjet helyőrség is ellenállt az őket felváltó alakulatoknak. Nagy részük elpusztult az egyenlőtlen küzdelemben és csak egy kis töredékük vágta át magát nyugat felé.
Háborús bűnösök
A háborús bűnösök elleni pereket már a negyvenes évek végéig lényegében befejezték. Az októberi események alig hoztak felszínre eddig nem ismert személyeket. Egyedül Franci Kiss Mihály a 19-es fehérterror különítmények egyik hírhedt alakja került kézre.
Volt azonban néhányszáz olyan személy, akik ismertek voltak az ÁVÓ előtt, de nem kerültek bíróság elé, mert az ÁVH - vagy az MVD szolgálatában állottak. Ezt a garnitúrát fedték fel Kádár előtt, aki követelte, hogy személyre és érdemekre való tekintet nélkül állítsák bíróság elé és vonják felelősségre őket a legszigorúbban. A szovjet titkos rendőrség és az ÁVÓ védelmezte a beépített és mindenre felhasználható embereit; Kádár ez esetben megmakacsolta magát és nem engedett. A kezében volt a névsor és végül is nem volt kibúvó. Kádár megnyerte a játszmát és orron ütötte az ÁVÓ-t. Ennek következményeként kb.150-200 embert végeztek ki és ugyanennyit ítéltek súlyos börtönbüntetésre. Az ítéletek nagy részét a Fő utcában hajtották végre a szokásos motorberregés kíséretében.
Ha csak negyedrésznyi makacsság lett volna Kádárban arra nézve, hogy a szovjet típusú megtorlás ellenében a haláltól vitassa el október résztvevőit, meggyőződésem, hogy ez is sikerült volna, mert a szovjetvezetésnek szüksége volt Kádárra. Tizedannyi jellem és karakánság, mint amennyi Szvobodában volt és a konszolidáció vérengzés nélkül nyert volna megoldást.
Fejet fejért
A szovjetvezetés is tisztában volt azzal, hogy az események harcokban résztvett szereplői döntő többségükben nyugatra menekültek. Nekik nem volt fontos az orosz katona ellen harcolt felkelő feje, jó volt bárki, csak a fejkvóta, a tervszám teljesítve legyen. A halálos darabszámot a fejet fejért elv alapján hazai anyagból nem lehetett volna teljesíteni, hiszen az aktív fegyveres forradalmárok nagy része, mint már előbb is említettem, teljes okkal, külföldre menekült. Ilyen apróság az ÁVÓ-t nem hozta zavarba. Tömegével kreálták a pereket, ahol az elsőrendű vádlottból a tized, vagy huszad rendig, minden szentély a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésével volt vádolva. Így már nem volt akadálya a tömeges halálos ítéleteknek. Sok ilyen „Pál utcai csapatot" állítottak össze, ahol jószerével mindenki tiszt volt, s csak elvétve akadt egy egy „Nemecsek.”
Kopácsi-Gelberger Judith
