beszédileg, persze.
beszédileg, persze.
Orbán beszél - mindegy, hogy itthon, vagy külföldön, bár egyes lator politikai elemzők úgy vélik, helyszíntől függően nem ugyanazt mondja, de ez, természetesen csak elhallás lehet - és a beszédét fordítják angolra. Szinkrontolmácsok, tükörfordításban. Ez a jobbik eset. A rosszabbik, ha Orbán angolul mondja el a mondanivalóját.
A második esetben nem értik. Csak úgy, simán. Az első esetben sem, de akkor legalább jót röhögnek rajta: gyere csak, anya, figyelj, ilyet még nem hallottál, ezek rabok lesznek, vagy szabadok, szólj már át Dzsóéknak, szervezzünk már ezeknek vasárnap a templomban egy kis adományozást, úgy hallottam, nagyon rendes népek, még Izaurának is gyűjtöttek, hát most visszaadunk nekik ekkicsit! Nagy szarban lehetnek, az tuti, ha már rabszolgaság vár rájuk!
Mindez arról jutott eszembe, hogy Bush elnök, annak idején, valami protokolláris tévedés okán Magyarországra látogatott, és udvariasságból elszavalta a Nemzeti Dalt - angolul. Tükörfordításban. A fél világ - amelyik értett angolul - egymás hasát fogva fetrengett a röhögéstől.
Mostanában valami ilyesmi lengi körül az orbáni beszédeket. Vagy nem értik, vagy harsányan röhögnek rajta.
