Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Sorvadunk, leginkább népnemzetileg.

2017. május 31. - Harun al Rasid

Mert mi már csak ilyen sorvadékonyak vagyunk, pedig még 150 évnyi török uralom se tudott minket elsorvasztani, a tatárjárásról nem is beszélve. A kiegyezés után kitántorgott Amerikába 700 ezer magyar. Az első világháborúban meghalt 600 ezer, a másodikban több, mint egy millió. 1956-ban megpattant min. 200 ezer, 1991 után több, mint 700 ezer önként és dalolva nem született meg, ártunk és ormányunk áldásos tevékenységének köszönhetően pedig min. fél milliónyian távoztak jól felfogott érdekből.

Kétségtelen, fogyik a magyar, mi több, sorvad, leginkább népnemzetileg, mint az alultáplált szobapálma.

Hanem hagyjunk fel az e feletti kesergéssel, hamut se szórjunk fejünkre, ruhánk megszaggatását is kerüljük, mert van nekünk egy Nemzetmentő Nagy Testvér, aki programot generált a nemzet megmentésére, ami neki önként vállalt feladata.  Úgy hívják: Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia. Egy ilyen keretbe pedig sok minden belefér.

Nincs mese, szaporodni kell. Mi több, teleszülni a világot. Magyar leánynak szülni dicsőség, magyar anyának szülni kötelesség! Minőségi paraméterekről nem esik szó, csak mennyiségiről.

Benda József, kereszténydemokrata – mi más lenne? –  önkéntes népességelemző véres könnyeket sírva mondja: „… ha nem leszünk képesek összefogni, világra hozni és testi-lelki egészségben felnevelni a következő nemzedékeket, akkor mindazok a szellemi és fizikai javak, értékek,  melyeket társadalmunk az elmúlt évezredekben felhalmozott, pár évtized alatt az enyészetté válnak, és idegen pénzügyi befektetők veszik tulajdonban a Kárpát-medencét, megsarcolva a fogyatkozó bennszülötteket.”

Nem, kérem, ez nem egy szocreál kesergő az ötvenes évekből, ez, kérem, vadiúj jeremiáda.  Mondjuk, a felhalmozott fizikai javakat és értékeket már nem kell félteni idegen gyarmatosítóktól, azt ártunk és ormányunk tagjai és kedveltjei már többségében átvették megőrzésre – a nép nevében, persze.

Azután itt van ez az összefogás meg világra hozás dolog. Én azt hittem, hogy egészséges párkapcsolat, szeretet és nemzési vágy szükségeltetik inkább, mint összefogás. Mégis, ki, kivel fogjon össze a szent cél érdekében? A világra hozás se egyszerű dolog: hova, ide? Ebbe a lepusztult, jövő nélküli országba, a lepusztult egészségügye segítségével, hulló vakolatú szülőszobán?

Az elmúlt évezredekkel is van egy kis bajom, mert az idő alatt mintha többször is lefosztották volna kicsiny országunkat, ráadásul mijafasznak jönnének ide PÉNZÜGYI befektetők? Mibe lehet itt pénzügyileg befektetni? Paks II. stipi-stopi foglalt. Belgrád-Budapest vasútvonal kínai biznisz. Szóval, miről is beszél Benda papa?

De ott van még két másik torz agyszüleménye, a szingliadó, meg a népesedési megbízott minden 10 főnél nagyobb munkahelyen. A szingliadót még csak értem, ilyen volt az NDK-ban is, ám ott sajnálatos okból cseppet más volt a népességfogyás oka. Node, népesedési megbízott, mégis, mijafaszt csinálna? Besegítene?

De úgy tűnik, szittya népünk a jövőben is tovább fog sorvadni. Momentán 370 ezren tervezik, hogy elmennek innen a búsba. Noch dazu, puszta dacból, mi több, szándékos nemzetsorvasztásból évente átlag 10 ezer gyerek jusztse itthon, hanem külföldön születik meg. Hát milyen magyar az ilyen anya, aki direkt ott szül, ahelyett, hogy itthon gyarapítaná sorvadó nemzetünket?

A kb. háromszoros családi támogatás nem játszik, mert a rezsi is kb. háromszoros. Hanem, a jövőbe vetett hit, az önbizalom, na, kérem, ez az, ami játszik. Ott megtapasztalod, hogy jobban élsz, itt meg a kormány mondja, hogy jobban élsz.

Magyarországon az van, hogy nem a teljesítmény, nem az érdem, hanem a hatalom táborába való tartozás visz előre. Ha ehhez nincs tehetséged, vagy nem felel meg az ízlésednek, így jártál. Ráadásul akinek semmije sincs, az annyit is ér.

Tehát kormányzatilag rettegünk a nemzethaláltól.

Ami pedig a külföldön született gyerekeket és azok leszármazottait illeti – ami azért hosszú távon akár a milliós számot is elérheti, - előbb-utóbb rájönnek, hogy már alig van miért és hova hazajönni.

Na, az lesz a nemzethalál kezdete.nemzethalal.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr2412556017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsipkeRózsa 2017.06.01. 15:18:39

Ráadásul még ez is:

"Politikai utasításra szorítják ki Debrecenből a Kaáli Intézetet"

propeller.hu/itthon/3286939-politikai-utasitasra-szoritjak-ki-debrecenbol-kaali-intezetet