Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Jelek... kötőjelek

2010. április 05. - Harun al Rasid

Utazom. Ahogy mindenki utazik valahonnan valahová folyamatosan. A nagybetűs Út, amelybe belefér minden perce a kezdettől a végekig tartó szakasznak, olykor tartalmaz valóságos utazásokat is egy adott földrajzi pontból egy másik pontba. Ösvényen, országúton, vasúton, vagy éppen levegőben légi folyosókon.

Utazom. És már ezredszer szembesülök azzal, hogy nem feltétlenül kell meghallgatni a napi híreket ahhoz, hogy napirenden legyünk mindennel, ami körülöttünk zajlik. Elég utazni. Elég, ha az ember csendben figyel, csendben hallgatja egy vonatfülke morajából az élesen értelmezhető bírálatait egy utazó világnak. Ideális hely ehhez egy nemzetközi vonat fülkéje, ahol a kellő rezzenéstelen arcomról arra következtet a környezetem, hogy idegen vagyok, nem értem, amit beszélnek. Mert ép eszű ember, ha értené, amiről beszélnek, nem állná meg szó nélkül. Mindenki, aki utazik, híreket hordoz. Mindenki, aki utazik, hordozza híreit egy otthagyott helynek és reméli híreit annak a helynek, amerre tart.

Utazom. Kattognak a vonatkerekek alattam, ütköznek a szubjektív vélemények körülöttem. Mert van, aki –így, választások előtt- azt kifogásolja bármelyik oldal képviselőjelöltjében, hogy az diákként, főiskolásként, vagy egyetemistaként miként nem viselkedett példamutatóan. Sőt. Egyenesen megbotránkoztatóan viselkedett. Bár akkor még nem volt tervében, hogy valaha politizálni fog, de annak, aki bármit elkövetett ellazulva diákéveiben, esetleg felelőtlenül, annak eszébe ne jusson politizálni. Soha!

Van, aki csak azt tartaná számon kérhetőnek, amit már esetleg valaki politikusként követett el. De politikusként a jó döntések is hibának számítódnak fel, amennyiben nem az ítélkező oldalát képviseli a döntéshozó.

Ha így haladunk –vallja hangosan a harmadik hírmondó- még megérhetjük a gyűlölködésnek azt a fokozatát is, amikor a politikusnak választások előtt azt is szemére hányják, hogy csecsemő korában a nadrágba végezte dolgát.

Kattognak a vonatkerekek alattam. Kizárom a környezetem zaját és elgondolkodom: Miféle politikus válhat Magyarországon abból, aki életében akár egyszer is beszart, vagy esetleg nem egyenesen szuperművelt írástudóként született, miféle politikus válhat abból, akinek volt olyan néhány hónapja, amikor járni, beszélni sem tudott? Hogyan képviselhet az az ember engem hitelesen, érett, felelősségteljes, felnőtt emberként, aki valaha életében, diákként, vagy  lázadó serdülőként bátorkodott annyit inni, hogy ostobaságokat tett, vagy beszélt? Nem, nem, NEM!

Aki Magyarországon politikus szeretne lenni, annak felelős politikusként kell már világra születnie. Magyar világra! Soha nem tehetett elítélendőt, soha nem mondhatott megbotránkoztatót, soha nem vehetett részt tudatlanul, vagy tudatosan semmiben, ami bármelyik oldal részéről ítéletet vált ki.

Nemzetközi vonatom fülkéjének zajából arra engedek következtetni, hogy magyar képviselőnek a választások napján szükségszerű megszületnie, gyerekkori csínytevések, kamaszkori kilengések, egyetemistakori kicsapongások, meggondolatlan elszólások lehetősége nélkül. Mert ha bárki politizálni bátorkodna azok közül, akik a választások előtt már éltek, az bizonyára lehetett pufajkás, ávós, kommunista, hazaáruló, de ha ezek közül egyik sem volt, akkor bizonyára náci, vagy neonáci lehetett, vagy ha ez sem, akkor kizárt, hogy ne lett volna zsidó, vagy cigány, vagy neoliberális, buzi, transzvesztita, vagy idegen érdekeket képviselő magyartalan, vagy idegen érdekeket gyűlölő nagy magyar, vagy ha ezek közül egyik sem, akkor legalább szenvedélybeteg, vagy forrófejű tinédzser, vagy lázadó egyetemista diák, vagy visszataszítóan beszélő ifjú gyalázkodó, de ha ezek sem illenének rá, akkor kétségtelenül lehetett pelenkába szaró, ágyba pisilő, vagy hasfájásos görcsöktől éjjelenként felsíró és becsületes dolgozó szomszédjait többször sírásával zavaró csecsemő. Ilyenkor, választások előtt nem tanácsos politikusnak állni annak, aki választások előtt született…

A vonat döcög. Javítják a vasútvonalat. Ezért is a kormány hibás. A leköszönő is, meg az eljövendő is. Ha nem egyébért, hát azért, mert ők is választások előtt megszülettek mind.

Ránézek az órámra. Most temetik egy régi jó barátomat. Nem lehetek ott a temetésén, mert mindig akad valami fontosabb, hasznosabbnak tűnő dolga az élőnek, mint az, hogy elkísérje utolsó útjára azt, aki már úgyis egy teljesen ismeretlen irányba indul. Olyan irányba, amely nem ösvényen, nem úton, nem vasúton és nem levegőben közelíthető meg.

Magam előtt látom azokat, akik éppen ráértek körbeállni egy emlékoszlopot és a frissen ásott sírhelyét fiatalon költöző barátomnak. Magam előtt látom azt, ami itt marad egy emberből, amikor már távoznia kell. Barátból, rokonból, ismerősből, ismeretlenből, vagy idegenből egyaránt csupán két évszám marad, közötte egy kötőjellel. Barátom esetében 1964 – 2010. Ez a kötőjel lenne az élet? Egyetlen ilyen kötőjelbe kell beleférnie a születés fájdalmától az elmúlás fájdalmáig minden örömnek, sikernek, diadalnak, bánatnak, könnynek, kudarcnak, bosszúságnak, büszkeségnek, alázatnak, mulasztásnak, hiánynak, vagy éppen többletnek, érzéseknek, érzelmeknek, szenvedélyeknek, szerelemnek, szeretetnek, gyűlöletnek, undornak, táplálékoknak és ürülékeknek, divatos ruháknak és meztelenségeknek. Egyetlen ilyen kötőjelbe bele kell férnie mindannak, amiben az első évszámtól részem volt, van és lesz a második évszámig. Gondolkodom, hogy miben fog különbözni az én kötőjelem azok kötőjelétől, akik nálam sokkal kevesebbet sűrítettek saját kötőjelükbe a látszat szerint? És miben fog különbözni az én kötőjelem azokétól, akik nálam sokkal gazdagabb tartalommal igyekeznek  megtölteni kötőjelüket?

Talán a fülke moraja, talán a vonatkerekek kattogása zavar a bölcs felismerésben, mert csak egyetlen felismerésig vagyok képes eljutni: A kötőjelek semmiben nem különböznek egymástól akkor, amikor már két évszám közé kerülnek. Csupán addig van jelentőségük a kötőjeleinknek, ameddig csak az első évszámot vésték fel képzeletbeli fejfáinkra.

Remélem, hogy ezt felismerik a politikusok is. Remélem, hogy ezt felismerik mindazok, akik valahol, valamilyen vonatnak valamilyen fülkéjében tartanak valamilyen irányba és otthagytak már valahol valamit.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.