Politikamentes ünnepek, így március 15.- kapcsán? Ez amolyan fából vaskarika, hiszen a vöröset sem tudom a pipacsból kiválasztani, vagy a likőrből az alkoholt, akkor az már nem ugyan az. Minden ünnepünknek meg van a maga eszmeisége, értelme, történelme, történetei. Hozzá kapcsolódnak érzelmeink, eszmeiségünket, összetartozásunkat fejezi ki. Ugyan a nagyvilágban mely más nemzet ünnepelné meg március 15.-ét, vagy augusztus 20.-át, ha nem itt Magyarországon a magyar? Képtelen vagyok a tegnapelőtt fényétől a mai szürkeséget elvonatkoztatni és mivel itt élek a mindennapok bélyege rásült az ünneplő lelkemre.

Politikamentes ünnepek, így március 15.- kapcsán? Ez amolyan fából vaskarika, hiszen a vöröset sem tudom a pipacsból kiválasztani, vagy a likőrből az alkoholt, akkor az már nem ugyan az. Minden ünnepünknek meg van a maga eszmeisége, értelme, történelme, történetei. Hozzá kapcsolódnak érzelmeink, eszmeiségünket, összetartozásunkat fejezi ki. Ugyan a nagyvilágban mely más nemzet ünnepelné meg március 15.-ét, vagy augusztus 20.-át, ha nem itt Magyarországon a magyar? Képtelen vagyok a tegnapelőtt fényétől a mai szürkeséget elvonatkoztatni és mivel itt élek a mindennapok bélyege rásült az ünneplő lelkemre.

Nem a Köztársasági Elnök, a Parlament, vagy az Alkotmány képviseli egy nemzet egységét, ezek annak megmutatására pozíciók, eszközök. Bizony, az egység mi vagyunk, azokat mi alkottuk, mi hatalmaztunk fel embereket, hogy a nevünkben járjanak el, képviseljenek, vigyék az ügyeinket, míg mi itt dolgozunk és megteremtjük a feltételeit a megfelelő irányításnak.

Mi, akik kokárdát viselünk ezen a napon, amit egyszerűen csak Nemzeti ünnepnek jelöl a naptár, zászlókat viszünk és olyan dalokat énekelünk, amelyektől újra egyenes lesz a gerincünk. Teszem hozzá, ideje már!

Huhogók, pocskondiázók hadától kísérve már-már szégyenkeztünk, ha nemzeti lobogó került a házunkra, türelemmel viseltük, hogy nemzeti ereklyéinket és jelképeinket senkiháziak gyalázzák. Nem, nem viseljük már el és mint ahogy mindannyian tudjuk, egy ország nem lehet kisebbségben, így itthon a saját hazánkban is megillet a jog bennünket, hogy büszkék legyünk a magyarságunkra, jelképeinkre, történelmünkre. Nem egy vartyogó minoritás fog bennünket ugráltatni elmebajos elképzelései alapján és undorító címkéket ragasztani érzéseinkre! Vége!

Vége lesz a fröcskölődő, nácizó, országromboló bandának, most is van törvény, de holnap talán már lesz bátorság és akarat is elszámoltatni, azt a tolvaj hordát akiket, minimum hazaárulónak tekintek. Egyszerűen azért, mert anyagi haszonért, pozícióért kiárusították a nemzeti vagyont, áruba bocsátották az országot, kiszolgáltatták idegen hatalmaknak!

Egyszerű emberek vagyunk, egyszerűen gondolkodunk, egyszerűen szólunk, érthetően. A tolvaj gyilkost, ha megfogják, hallani akarjuk a nevét, börtönben akarjuk tudni, mert biztonságban szeretnénk élni! Elfogadhatatlan, hogy a gazembert védi a törvényt sajátságosan értelmező bíróság, a javait féltő polgárral szemben! Sok mindent helyre kell már tenni! Nem adjuk el az országunkat, egyszerűen nem eladó! Aki pedig idejön és ezek ellenére fel akarja vásárolni, hogy aztán pöffeszkedhessen a tetején újra és újra kizsigerelve bennünket, az ellenségnek hívjuk és úgy is bánunk vele!

Voltak idők mikor az ország tagadta meg polgárait. Elrepültek az évek, a sebek nem felszaggatni valók. Vannak ünnepeink, hőseink, halottaink, rájuk mindig az adott napon emlékezünk, nem pedig minden héten! Mi tanultunk a múltból, de akik ma a hazájukat tagadják meg képtelenek tanulni. Vannak, akik szülőhazájuk pocskondiázásában élen járnak, jól teszik, ha leírnak mindent, hogy el ne felejtsék, mert mi nem fogjuk! Emlékezni fogunk minden bennünket ért gyalázó szóra és itt nem a paprikajancsik hadára gondolok, hanem olyanokra, akik nemzetközi szintéren hazudoznak rólunk arcátlanul!

Mi magyarok vagyunk, nem magyarkodók és mi mondjuk meg, mi legyen a szabály a hazánkban, mert ez ellentétben egyes elképzelésekkel és tendenciákkal itt a mi Hazánk és nem másé! Nem is kell már sokat várni, hiszen április 11.-e szinte már itt van! Mit tehetnék még hozzá, így 162 év távlatából? Talán annyit „Talpra magyar….”!