Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Fico és a cigányút

2010. március 10. - Harun al Rasid

 Ismét egy érdekfeszítő írást olvastam a Nolon Szilvássy József tollából. A cikk címe:Robert Fico tudja a megoldást a cigánykérdésre. Robert Fico, aki nem vezeti a népszerűségi listát nálam, most olyat mondott, ami megfontolásra méltó. A cigány kérdés Szlovákiában is égető gond, pont úgy, mint a világon bárhol, ahol cigányok élnek. Az általam azért olyan nagy becsben nem tartott politikus szerint a cigány gyermekeket bentlakásos iskolákban kellene oktatni, nevelni, szakmát adni a kezükbe. Ennek az ellenkezője, amely a trendi felfogás, hogy helyben kell munkát teremteni, segélyezni, képezni a cigányságot.

Mindenféle jogvédő szervezetek már tiltakoztak is a szegregált kiemelés ellen. Amennyiben reálisan nézzük a képletet, jelenleg a politika és az úgynevezett jogvédők óhajtják ezt a problémát kezelni. Tény, hogy a cigányság sehol a világon a mai napig nem illeszkedett be. Most ott tartunk, akiknek vannak cigány problémái, azok időt, pénzt, fáradtságot nem kímélve öntik az összegeket egy olyan projektbe, amely szinte semmi pozitív hozadékkal eddig nem rendelkezett. A telepek felszámolása, az iskoláztatás támogatása, sőt a különféle jogcímeken juttatott olyan pénzek, amelyeket szinte csak cigányok vehetnek igénybe nem voltak képesek változást felmutatni.

Minden kudarc hoz magával egy újabb elképzelést. Törvényszerű, hogy a kudarc nagysága arányos mindig a másfajta megoldások durvaságával. Jelenleg az ezzel ellentétes felfogás csak mint adminisztratív problémát lát ebben a helyzetben. Több rendőr, több börtönférőhely, szigorodó büntetési tételek, stb.

A hiba minden elgondolásban benne van. Egyszerűen azért, mert azok, akik megfelelő szakértelemmel, tapasztalattal rendelkeznek, jelenleg tehetetlenek. Miért? Kérem azért, mert a kutya nem kérdezi őket. Mást akarnak a jogvédők, mást a politikusok és mást a gárdisták és persze gondolom a cigányságnak is van egy elképzelése. Tipikus az az állapot, hogy egymásnak ellentmondó dolgokban nem lehet senkinek kizárólagosan igaza.

A cigányság jogos elvárása, hogy megéljen. A Politika elvárja, hogy rájuk szavazzanak, a jogvédők pedig azt szeretnék, hogy mindenki azt tegye, amit úri kedve diktál. A gárdisták és a lakosság jó része pedig nyugalmat és biztonságot szeretne.

Úgy, mint ahogy nem lehet mindenkinek igaza, nem lehet elvetni egyetlen kívánalmat sem. Annyi csak a kérdés, milyen társadalmi megállapodás születhet ebben az esetben. Ficonak teljesen igaza van abban, hogy a gyerekek az áldatlan körülményekből kiragadva, normalizált körülmények között nevelve valószínűleg hatékonyabban oktathatók. Itt kéne a szakemberek segítsége! Abban a jogvédőknek van igaza, hogy a szülő választhassa meg szabadon, mit tegyen. Itt az állam az erre fordított összegekkel befolyást tud gyakorolni a jó ügy érdekében. Erre ne fanyalogjon senki, elég belegondolni, hogyan gyakorol pressziót az állam a többi polgárára azzal, hogy elveszíti a lakását, egzisztenciáját, ha nem dolgozik és nem keres. Igaza van a gárdistáknak és a lakosság rendpárti részének, hogy akik minden segítség ellenére képtelenek törvényes életvitelre és bűnözésre rendezkedtek be, azokat be kell zárni börtönbe. Igaza van a cigányságnak, hogy meg akar élni és így megkapná a támogatást és az esélyt is.

Nagyon szívesen és kíváncsian olvasnám szakemberek véleményét, hallgatnám kutatási eredményeiket és figyelemmel kísérném a megoldásra tett javaslataikat, ha nem a mindent átható minden irányból gyűrűző averziók zaja hallatszana a józan megfontolások helyett. Nem dühös szavak, és műjajjgatás kéne már, hanem néhány avatott, józan gondolkodó!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása