Egy ellenzéki árnyékbokszoló krédója

Egy ellenzéki árnyékbokszoló krédója

Mert hát, mintha akkor is ellenzékben volnánk nehányan, amikor a(z) általunk vélt, jó oldalon vagyunk. Ellenzékben saját magunkkal, kisebbségi gondolkodásunkkal, mert hát, mivel másképpen gondoljuk a balt, másképpen a jobbat, mégiscsak kisebbségben vagyunk, mert hát nem a fősodorral haladunk, hanem itt-ott, holmi uszadékokba kapaszkodva, mégiscsak ki akarjuk emelni fejünket a habokból.

Hogy ezt az életösztön dolgozza-e ki, vagy a hétköznapi rutin munkáltatja, egyedenként változó.

Amikor, és akik létrehozták ezt a blogot, erős kétely munkált mindőnkben: mire is, minek is? Hiszen oly sok szó hangzott el, pártos is, kritikus is, hiába, semmi nem változott. Lassan közömbössé válik errefelé mindenki, hogy ne mondjam, beletörődővé.

De mibe is? Ne tévedjünk, nem a vereségbe. Én úgy vélem, a  magam részéről sohasem harcoltam. Legalábbis, nem úgy, mint a hősök, az önfeláldozó harcosok, akik sisakrostélyt lecsapva, szinte vakon rontottak az ellennek, üsd-vágd-nem-apád kiáltással. Köszönöm, ezt meghagyom másnak. Márpedig csak harcban lehet vereséget szenvedni.

Errefelé talán még a leg vérmesebbjei is, inkább úgy mondanám, takarékoskodnak az energiájukkal. Mint a képzett bokszoló, aki ugyan elég pofont kapott, de jól fel tudja mérni az erőtartalékait, és pontosan tudja, hogy a pontozóbírák sokszor az utolsó menet képe alapján döntik el a meccset.

Na, az nem most lesz. De a mester nem is dobja be a törölközőt. Most hagyni kell az ellenfelet - figyelitek? nem ellenségről beszélek! - hadd üsse ki magát, eltáncolni, támaszkodni, fogni, fárasztani, előbb-utóbb elfogy a levegője!

Csak szépen, szabályosan! Semmi övön aluli ütés! A bíró néha beszól, hogy: szét, akkor szépen hátralépni. Nyugi, látni fogjuk, mikor lép tétován, egyensúlyát vesztve a "szét" után az ellenfél előre.

Na, akkor jöhet a bal!