Gondolatok, ellenszélben. Aki profi hajós, az ellenszélben is képes előre haladni.

Ellenszélben

Ellenszélben

Bogdán Géza: A gonosz születése

2016. február 15. - Harun al Rasid

Sokunkat aggasztó események zajlanak ma Magyarországon. A történelmi sebeit folyton csak nyaldosó kishazánkban a szemünk előtt reinkarnálódik a gonosz, s mi újfent az őseink által egyszer már átélt náci eszme újjászületésének szemtanúi lehetünk.

Szomorú tény, hogy a rendszerváltás óta számos esetben szembesülhettünk arról, hogy Adolf Hitler emléke és szellemisége még ma is ott lebeg fölöttünk, s nálunk az emberiség legsötétebb vészkorszakára újfent igény van az emberek lelkületében. A gonosz eszme pedig immár kormányzati segédlettel, egyfajta kultúraként álcázva terjed a magyar közéletben, megfertőzve az arra fogékony kisembert, s értelmiségit egyaránt.

Az egykori székesfővárosban (Székesfehérvár) a radikális szónokok a háborús bűneiért halálra ítélt Szálasi Ferencet éltették, a hungarista mozgalmat és a Waffen SS-t méltatták, s a Hóman Bálint-szobor tervének elvetését bírálták. Az Új Magyar Gárda, a Betyársereg, valamint a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági mozgalom által szervezett eseményen a 71 évvel ezelőtti Széna téri kitörési kísérletre emlékeztek. A budai Várban pedig ismert magyar szélsőjobboldali szervezetek megtartották a Becsület napja nevű megemlékezésüket, amely rendezvény a magyar, illetve a német himnusszal vette kezdetét. A szónokok, köztük egy ismert író és történész, a német és a magyar katonák hősiességét éltették, s mindeközben a katonai alakzatból többen is a nyilaskeresztes időkre emlékeztető zászlókat emeltek a magasba. A rendezvény résztvevői a korra emlékeztető egyenruhát öltöttek, s a hangszórókból pedig második világháborús magyar és német korabeli katonadalok szóltak. Igazi korhű nyilas feelingről szóltak a híradások, maroknyi rigmusokat bekiabáló ellentüntetővel, köztük az ilyenkor szokásos biztonságot szavatoló rendőrkordonnal.

Szélsőséges, neonáci nézeteket valló politikai csoportok és civil szerveződések alakulnak Magyarországon, akik egyre magabiztosabban adnak hangot irredenta célkitűzéseiknek. Felvonulnak, masíroznak, és anno 1939 őszétől kezdődően minden hazai történelmi eseményről megemlékeznek. A szemünk előtt zajlik, ahogy Magyarország az Unió első fasiszta államává válik, s ez ellen a magyar rendvédelmi szerveknek egy szavuk sincs. Még a magyar miniszterelnök sem akar már nekik egy-egy pofont kiosztani, s hazazavarni őket, ahogy azt egykor ígérte, a rendőrség és az ügyészség pedig szintén hallgat. De hallgat a MAZSIHISZ és a többi zsidó szervezet is, a romák érdekvédelmére felesküdött vezetők pedig szintén hallgatnak.  

Félelem, csend, és közöny. Ez ma Magyarország. Magyarország, ahol jelenleg éppen a gonosz születése zajlik.

„Amikor a rossz emberek összeállnak, a jóknak társulniuk kell, különben egyenként elbuknak, cseppet sem sajnált áldozatként egy hitvány küzdelemben”. (Edmund Burke 1729-1797)

Íme, okulásként egy tanulságos film, a sokak által még ma is favorizált náci vezérről, Adolf Hitlerről. Megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánlom!

https://www.youtube.com/watch?v=MtyIh8OJDRE

Soha többé fasizmust!

 

ujnyilasok.jpeg

A bejegyzés trackback címe:

https://ellenszelben.blog.hu/api/trackback/id/tr758393734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

obsidian1 2016.02.15. 19:16:56

igen: félelem csend és közöny
főleg közöny
mintha senkit sem zavarna

nofenyő 2016.02.15. 21:19:49

"A politika az emberek megtévesztésének és fálrevezetésének művészete." /Macchiawelli/
Elfogadhatatlan, hogy a saját országunkben, ha valaki bármilyen módon magyar akar lenni - rasszistázzák, fasisztázzák, antiszemitázzák, homofóbnak nevezik, stb.... Háttérben a társadalom demoralizálása van folyamatban - olyan elrejtett módszerekkel, hogy alig észrevehető.... A felsoroltak amúgy örökérvényű hamis bélyegek, melyek a globalista háttérhatalom érdekében bármikor beválnak.... A megosztáson van a hangsúly.... Csak egy példa : A II világháborúval kapcsolatos fasisztázás nem gyakori még németországban sem, de itt naponta találni erről cikke(ke)t... Többet mint a világ más részein összesen.... Miért..?? Mert jelenleg a világ legjobban megosztott társadalma vagyunk.... Aztán ha ezt összevetjük a politikai provokátorok eszköztárával, a fiatalság örök lázadó indulataival, a világ azon torzulásával, hogy nem a bölcsek, hanem az "ordító balhés nagypofájúak" kerülnek a látótérbe, a média szenzációhajhász hazugságainak kiabálásaival az igazság kimondása helyett.... Végül a társadalom elszegényítésének és elbutításának a törekvéseivel... Akkor ugye valami rémlik az igazságból...??

Csokáné Budai Anna 2016.02.16. 06:35:18

Nincs egetverő tiltakozás, a jobbik törvényes keretek közt a parlamentben, mert a társadalom egyre nagyobb része cigány és zsidó ellenes. Akik kárörvendve várják, hogy megismétlődik a nem kivánt személyek likvidálása. Vajon most is szó nélkül tűrjük ? Emberek, Demokraták, Jogvédők ébresztő.! Talán még nem késő !
süti beállítások módosítása